Aktuális

Jönnek a durva mínuszok, berobbant a tél

Bors

Létrehozva: 2021.12.06.

A következő napokban marad a hideg idő, a hét közepén néhol mínusz 10 foknál is hidegebb lehet. Emellett napsütésre, de olykor havazásra is készülni kell.

Hétfőn reggel az ország északkeleti harmadában, a Dunakanyar tágabb környezetében lehet vegyes halmazállapotú csapadék. Keleten és síkvidéken eső lesz a jellemző, de nyugat felé haladva, illetve a magasabb részeken egyre nagyobb az esélye a havas esőnek, illetve havazásnak. Délután már csak elvétve eshet. A szél megélénkül, a Dunántúlon sokfelé meg is erősödik. Hajnalban mínusz 2 és plusz 3, napközben plusz 1 és plusz 7 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden napközben főleg a Dunántúlon hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, ugyanakkor a Tiszántúlon borult maradhat az ég és a Duna-Tisza-közén is több lehet a felhő. Csak néhol fordulhat elő szitálás, jelentéktelen hószállingózás. Többfelé megélénkül, helyenként megerősödik a szél. Hajnalra általában mínusz 5 és plusz 1 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős helyeken hidegebb is lehet. A kora délutáni órákban 0 plusz 5 fok közötti értékek várhatók.

Szerdára virradóra köd képződik, amely néhol lassan oszlik fel. Az ország nagyobb részén azonban kisüthet hosszabb-rövidebb időre a nap. Számottevő csapadék nem valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet többnyire mínusz 8 és mínusz 1 fok között alakul, de a fagyzugos tájakon akár mínusz 13 fok is lehet. A csúcsértékek mínusz 1 és plusz 4 fok között várhatók.

Csütörtökön többnyire erősen felhős vagy borult időre van kilátás. Nyugat felől csapadékzóna érkezik. Az ország keleti, délkeleti felén inkább eső eshet, északon, északnyugaton, majd az ország nyugati felén-kétharmadán nagyobb az esélye a havas esőnek, havazásnak. A szél is többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban mínusz 10 és 0 fok között, napközben 0 és plusz 7 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken az ország délkeleti felén is egyre kevesebb helyen hullhat csapadék (eső, havas eső, hó, majd inkább csak hószállingózás valószínű).

Szombatra virradóra köd képződhet. Napközben előfordulhat szitálás, hószállingózás, de több-kevesebb napsütés is lehet. Pénteken és szombaton is a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 5 és plusz 4, a legmagasabb hőmérséklet 0 és plusz 9 fok között valószínű. Vasárnap is lehetnek ködfoltok. Napközben változóan felhős időre van kilátás, számottevő mennyiségű csapadéknak kicsi az esélye. A hajnali mínusz 8 és plusz 1 fok közötti értékekről délutánra 0 és plusz 6 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711702214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711702214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!