Aktuális

Leleplezte a volt nyuszilány a Playboy-pápát – kemény dolgokat állít

Bors

Létrehozva: 2021.04.30.

Holly Madison kitálalt Hugh Hefnerről és a Playboy-villában forgatott valóságshow mocskos kulisszatitkairól.

Forrás: AFP

A korábbi Playboy-nyuszi és reality sztár szóbeli bántalmazással vádolja a néhai Hugh Hefnert – írja a Daily Star.

A Playboy Kúria Lányai című sorozatból megismert hölgyet az sem tartotta féken, hogy

az általa megvádolt férfi már képtelen arra, hogy megvédje magát.

A 41 éves modell a scripted reality, vagyis az előre megírt valóságshow kapcsán kijelentette, hogy amit a képernyőn láthattunk nem volt más, mint megszerkesztett tartalom.

Madison nem tudott megbékélni a ténnyel, miszerint a kellő drámaiság kedvéért Hefner feszültséget keltett a villában lakó lányok között – elvégre ő pontosan tudta, mi kell a nézettséghez.

Nem mondhatnám, hogy a harmadik évadig élveztem volna a show-t

– jelentette ki Holly a végül hat szezont megélt műsort illetően az alábbi YouTube videóban:

A kérdezz-felelek stílusú felvételen Madison arról is beszél, hogy Hefner kettős mércét alkalmazott a lányokkal szemben, sőt:

mindenkire más szabályok vonatkoztak.

Holly szerint Hefner célja az volt, hogy a viselkedése mentén fellépő torzsalkodások közepette tovább hízlalhassa egóját, amit a nő kifejezetten "undorítónak" talált.

A két celeb kapcsolata annyira megromlott, hogy a Playboy-guru egyik napról másikra kezdte szapulni Madsiont, aki ettől pánikba esett.

Mivel a show végére csak én maradtam neki, megismerhettem az igazi arcát

– nyilatkozta kapcsolatukról a hölgy, aki úgy érezte: mindegy, mennyi mindent kell feladnia döntésével, egyszerűen menekülnie kell a villából.

Hefner utoljára 2015-ben véleményezhette a manipulatív viselkedését érő vádakat.

Néhány nő sajnos képes átírni a történelmet, hogy a rivaldafényben maradhasson– jelentette ki akkor a férfi, majd hozzátette: "Dehát nem szerethet mindenki."

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146195_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713601210
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141359_auto_resized.jpg
vg.hu

Újabb négysávos utat adtak át Magyarországon – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713601210
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713601210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713601210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól