Aktuális

Horror Mélykúton - Két gyerekével menekült otthonról az anya, férje utánuk ment és szörnyű dolgot tett - 18+

Bors

Létrehozva: 2021.02.15.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség emberölés és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki a vád szerint Mélykúton egy késsel megölte az élettársát, majd magukra gyújtotta a házat.

A férfi még 2019 tavaszán került élettársi kapcsolatba a nővel, kapcsolatuk azonban rövid idő alatt a férfi féltékenysége miatt megromlott, rendszeressé váltak a veszekedések.

2019. december 18-án este a nő a két kisgyermekével a húga mélykúti házához ment, hogy ott töltsék az éjszakát, mert a férfi öléssel fenyegette.

21 óra 30 perc körül a férfi is megjelent a házban. Vitatkozni kezdtek, hiába mondták a férfinak, hogy menjen el, különben rendőrt hívnak.

A vita hevében a férfi felkapott egy húsvágó kést, és felszólította a nő húgát, hogy menjen ki a szobából.

Ezután a férfi egyre indulatosabb lett, amikor a nő közölte, hogy rendőrt hív, egyszer a dereka alatt megszúrta. Dulakodni kezdtek, ami során a férfi egyszer magát szúrta hason.

Ezen azonban még jobban feldühödött és a késsel többször megszúrta, illetve megvágta a nő nyakát és mellkasát, és a helyszínen meg is halt.

Ezután a férfi a házban lévő gázpalack tömlőjét elvágta és tüzet gyújtott, majd öngyilkos akart lenni, és saját magán is több sérülést ejtett.

A helyszínre érkező tűzoltók hozták ki a férfit és a már halott sértettet az égő épületből. A nő húga és a két gyermek még a ház felgyújtása előtt kimenekültek. A ház lakhatatlanná vált, több mint 1.300.000 forint kár keletkezett.

A letartóztatásban lévő férfit a főügyészség emberölés és rongálás bűntettével vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét