Aktuális

Horror: elvágott torokkal mászott ki a sírból - videó

Bors

Létrehozva: 2016.02.21.

Most hozta nyilvánosságra a rendőrség a megrázó felvételt: egy apa kimászott sírjából, hogy megmutassa a rendőröknek, hol fekszik meggyilkolt gyermeke.

A vérfagyasztó jelenet sajnos nem egy horrorfilmből származik, hanem az alabamai Russel megyéből, 2002-ből.

Forrest "Butch" Bowyer házánál egy nap megjelent két, rendőrnek öltözött férfi, akik drogbirtoklásért tartóztatták le nem csak őt, de 12 éves fiát is, majd, miután összesen 40 000 dollárhoz jutottak az autókereskedőként dolgozó férfitól, autóba ültették őket, és egy közeli, előre kiásott sírhoz hajtottak velük. Az elkövetők kivégezték és eltemették áldozataikat - illetve így hitték. Bowyer azonban - annak ellenére, hogy a rendőri beszámolók alapján gyakorlatilag fültől fülig felmetszették a torkát - valahogy nem csak életben maradt, de ki is tudta magát ásni a sírhantból, hogy később egy törölközőt a torkára szorítva az első járőröknek megmutathassa, hol fekszik fia holtteste.

Bowyer segítségével később a hatóságok elfogták a két rablógyilkost: Michael Carruth és Jimmy Brooks jelenleg is az alabamai halálsoron várja kivégzését.

A 2002-ben készült, toroksebes Bowyert ábrázoló képsorokat csak most, 14 évvel az eset után hozta nyilvánosságra a rendőrség. Megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692613
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091052_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692613
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten