Aktuális

Horror az M3-ason: 4 évvel megúszhatja a szlovák milliárdosnő

M. K. R.

Létrehozva: 2012.10.21.

Öt és tíz év közötti börtönnel sújtható bűncselekménnyel vádolja meg hamarosan az M3-ason négy ember halálát okozó Eva V.-R.-t az ügyészség, mert nem bizonyítható, hogy a szlovák milliárdos szándékosan tolta le áldozatait az útról.

Hiába jelentkezett egy kamiont vezető szemtanú, aki szerint üldözte áldozatait BMW X6-osával az M3-as autópályán Eva V.-R., a férfi állításait semmilyen vallomás vagy szakértői vizsgálat nem támasztja alá – értesült a Bors az ügyészséghez közeli forrásokból. Ily módon viszont a hatóság nem vádolhatja meg szándékos balesetokozással a 36 esztendős szlovák milliárdosnőt.

Lapunk úgy tudja, az ügyészségnél már csak a műszaki szakértő jelentésére várnak, de abban sincs olyan körülmény, ami megváltoztatná az eredeti gyanúsítást, vagyis a több ember halálát okozó ittas járművezetést. Így a gyanúsított, ha elítélik, négy-öt évvel megúszhatja négy emberélet kioltását.

– A bírói gyakorlat arra mutat, hogy az ilyen esetekben – éppen a szándékosság hiánya miatt – nem túl szigorú az ítélkezés. Közlekedési ügyekben alig fordul elő, hogy a büntetési tétel felső határához közelítő ítélet szülessen – magyarázta kérdésünkre válaszolva a Bors ügyvédje, dr. Bacsek György.

– Ha nem áll meg az 5–15 év szabadságvesztéssel fenyegetett szándékos veszélyeztetés, akkor a vád csak a kettőnél több ember halálát okozó ittas járművezetés lehet, amit a törvény öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni. A konkrét ügyben nem ismert minden részlet, de az ítélkezési gyakorlat szerint várhatóan a büntetési tétel középértékéhez közelítő börtönre lehet számítani, vagyis hat-hét esztendős elzárásra. A büntetés-végrehajtás gyakorlata szerint pedig ennek mintegy háromnegyedét töltik többnyire rács mögött az elítéltek – fejtegette a szakember.

Vagyis elítélése esetén is négy-öt év múlva újra szabad lehet Eva V.-R., aki 1,5 ezrelékes véralkoholszint mellett okozott balesetet augusztus 21-én, az M3-as autópálya Kerekharaszti pihenőjénél. A balesetben két karácsondi házaspár vesztette életét.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701912
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17052438_auto_resized.jpg
life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701912
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!