Aktuális

Horror a tejüzemben: lárvák hemzsegnek mindenhol - videó

Bors

Létrehozva: 2018.07.10.

Málló falak, ocsmány mocsok, rozsdás mosogatók, penész és szivárgó hűtők – ilyen körülmények között készített tejtermékeket egy Hajdú-Bihar megyei vállalat. Majdnem egy tonna gusztustalan élelmiszert foglaltak le. De ma már újra gyárthat a cég.

Ismét kitettek magukért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei: egy olyan Hajdú-Bihar megyei tejtermékgyártó cégre sikerült lakatot tenniük, ahová védőfelszerelés nélkül bemenni is életveszély volt, nemhogy enni a termékeikből. A sajtokon rovarlárvák hemzsegtek, a mosogatóban aligha lehetett tisztán tartani bármit is. Az akcióról filmet forgattak, ami beillik egy gótikus horrornak is.

A szakemberek több súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő műszaki és élelmiszer-higiéniai hiányosságot tártak fel még júniusban. „A létesítményben és annak környezetében nagyfokú rendezetlenség volt, a fal burkolata sok helyen levált, az előállító helyiségben a mosogató erősen szennyezett, rozsdás, illetve a padozat erősen szennyezett és sérült volt. Az üzemeltető nem gondoskodott megfelelően a hűtőbattéria kondenzvíz zárt elvezetéséről. A klímaberendezés penészes és erősen szennyezett volt. A kézmosóban oda nem illő tárgyakat tároltak, emiatt annak rendeltetésszerű használata sem volt biztosított” – írták.

A Nébih ellenőrei a helyszíni vizsgálat során az üzem érlelő helyiségében nagy mennyiségű rovarlárvára bukkantak, továbbá rovarokkal erősen szennyezett élelmiszert is találtak.

Az üzem nem adott a kicsire: a hatóság az ellenőrzés során mintegy 960 kg jelöletlen és lejárt fogyaszthatósági vagy minőségmegőrzési idejű terméket vont ki a forgalomból, továbbá elrendelte a kifogásolt termékek megsemmisítését és hatósági zár alá helyezte a még meg nem vizsgált termékeket.

Ilyen mennyiségű élelmiszer mellett nem volt elég az üzemben talált gusztustalanságok lefoglallása, a NÉBIH szakemberei július elején ismét akcióba lendültek: a zár alá vett termékek elbírálásával folytatódott az ügy. A Nébih az újabb vizsgálat alkalmával csaknem 2,6 tonna terméket vont ki a forgalomból nyomon követési hiányosságok miatt. Bár az ügyfél a korábbi ellenőrzésen feltárt élelmiszer-higiéniai hiányosságok egy részét pótolta, kijavította, a fennmaradó hiányosságok miatt a tevékenység felfüggesztését továbbra is fenntartotta a hatóság.

A Nébih az üzem – harmadik időpontban tartott – utóellenőrzése során megállapította, hogy a korábbi ellenőrzés során feltárt, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai hiányosságokat maradéktalanul kijavították, pótolták. Tekintettel arra, hogy a tevékenység felfüggesztésének indoka a továbbiakban nem állt fenn, a hatóság feloldotta az egység tevékenységének felfüggesztését.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713498011
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713498011
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713498011
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713498011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze