Aktuális

Sokkoló tragédia: holtan találták Erikát egy csatornában, 6 éves kislányát hagyta hátra

Bors

Létrehozva: 2021.10.18.

A nő rossz férfival próbált ismerkedni, ami később a halálát okozta. Az édesanya holttestére napokkal az eltűnése után bukkantak rá.

Hátborzongató események történtek a floridai Sunrise városában. A 33 éves Erika Verdecia elment az otthonából, ahová három nappal később sem tért vissza. Az édesanyja már nagyon aggódott lányáért, amikor szörnyű hírt kapott. 

Az eltűnt nő barátai azt állították: Erikát utoljára egy pékségben látták egy „mocskos” férfi társaságában. A személyleírás szerint az idegen Eric Pierson volt. Miután Carmen Verdecia rákeresett az illetőre, aggodalmai csak még inkább fokozódtak. Egy olyan cikket talált a férfiről, ami szerint korábban meggyilkolt egy fiatal lányt, sőt emiatt hosszú ideig börtönben is ült. 

- Kiakadtam. Elmondtam a rendőrségnek, hogy a lányomat egy gyilkos társaságában látták. Csak ezután kezdték keresni őt, de akkor már túl késő volt – mondta megtörten Carmen a Crime Online oldalának. 

Hamarosan az is kiderült, hogy Eric és Erika párosát a rendőrök igazoltatták. De nem fogtak gyanút, ugyanis a nő nem tűnt feszélyezettnek a férfi furgonjában. Később telefonon keresték fel az 54 éves Eric Piersont, hogy kifaggassák a nő hollétéről, ám azt mondta, a következő benzinkútnál elváltak az útjaik. 

A rendőrök október 4-én harmadszor is felkeresték Piersont, aki megengedte, hogy átkutassák a teherautóját, amiben történesen vérnyomokra bukkantak. Ám az ügy ezzel megfeneklett, egészen péntekig, amikor Eric Pierson aktuális barátnője felhívta a rendőrséget.

A nő elmondta, a férfi gyakran bámulta a háza mögötti csatornát, és egyszer meghallotta, hogy azt mormogja:  - A francba, ez a kurva bűzlik. 

Nem is kellett több a hivatásosoknak, másnap átvizsgálták a csatornát, amiben megtalálták Erika Verdecia holttestét. A nő halálát négy szúrás okozta, amit valószínűleg csavarhúzóval okoztak.

Erika hatéves kislányát hagyta hátra, akit valószínűleg a nagymamája vesz majd gyámsága alá. 
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713561311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: áll az egész autópálya Budapest felé, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól