Aktuális

Hogy mi? Eljátszotta a saját halálát, hogy bizonyítsa, a felesége meg akarja ölni

Bors

Létrehozva: 2021.05.14.

Maria Sosa és Ramon Sosa 2010 márciusában házasodtak össze, hiába figyelmeztette még az anyósa is arra, hogy ennek nem lesz jó vége. A házasság nem is tartott sokáig 2015-ben már éppen egy durva válás közepén voltak, és sehogy nem tudtak megegyezni a vagyonukról.

A férfi fülébe jutott, hogy a felesége felbérelt egy korábbi bandatagot, hogy végezzen vele. A felesége legnagyobb pechjére azonban, a két férfi kiváló kapcsolatban állt, a felbérelt férfi mintha Ramon Sosa fogadott fia lett volna.

A férjnek tehát sikerült rávennie a másikat, hogy vegye fel találkozóikat. A Gustavo nevű férfi így is tett, Ramon Sosa pedig elvitte a felvételeket a rendőrségre.

A dolog felkeltette az FBI figyelmét is, úgyhogy beszálltak az ügybe. A rendőrség aztán elvitte Ramon Sosát a sivatagba, ahol megrendezték a halálát.

Félmeztelenül szépen elfektették egy árokba, a fejére pedig egy lőtt sebet sminkeltek, aztán lefotózták. Ramon Sosa ezután három napig nem vette fel a kapcsolatot senkivel, mintha tényleg eltűnt volna.

Ezalatt egy FBI ügynök, mintha bérgyilkos lett volna, találkozott Maria Sosával, és megmutatta neki a fotókat. Amikor meglátta a fotókat, Maria Sosa örömében azonnal kacagni kezdett.

Ezután már mem volt sok hátra, a rendőrség letartóztatta, és még 2016 októberében 20 év börtönre ítélték.

Ramon Sosa története mindeddig titkos volt, azonban most egy reggeli műsorban beszámolt róla. "Még mindig rettenetesen szomorú vagyok, amikor eszembe jut. valamikor szerettük egymást, és azt terveztük, hogy együtt éljük le az életünket" - mondta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145422_auto_resized.jpg
origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713552312
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143841_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713552312
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713552312
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713552312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól