Aktuális

Hétköznapi csalódásaik kergethették az Iszlám Államhoz a két fiatal magyart

Munkatársainktól

Létrehozva: 2017.09.14.

A két magyar fiatal tökéletesen megtestesíti azt a típust, amely vevő a szélsőséges szervezetek propagandájára. Egyikük útra is kelt, a szír határ közelében kapcsolták le, a másik srác az interneten riogatott.

Két sikertelen, a hétköznapi csalódásokból ki­utat kereső, az élet kanyargós ösvényén bizonytalan léptekkel botorkáló fiatal képe rajzolódik ki az első, Iszlám Államhoz fűződő magyar terrorper főszereplőinek profiljában. A 25 éves F. Viktor vezetőszáron érkezett tegnap a Székesfehérvári Törvényszékre, társa, a 21 esztendős Sz. Dániel szabadlábon védekezhet, őt az apukája kísérte a tárgyalóba.  

F. Viktor munkanélküli, az anyjával élt, barátnője nem volt, depresszió gyötörte, egyszer már az öngyilkossággal is megpróbálkozott. Sz. Dániel az apjával és a bátyjával lakik, nyolc általánost végzett, az iskolából eltanácsolták egy állatkínzásos ügy miatt, amely jelenleg is folyik egy másik bíróságon. A srác sokat számítógépezik, látogatta az An-Nuszra és a norvég tömeggyilkos Breivik oldalait. Számítógépét Breivik és Adolf Hitler felhasználó néven használta. Most viszont mindketten nyakig benne vannak a pácban.

A két fiatal terrorcselekmény terrorista csoportban történő elkövetése érdekében megvalósított terrorcselekmény előkészülete vádjával áll bíróság elé, akár 5–10 év börtönt is kaphatnak. Az ügyészség szerint mindketten csatlakozni akartak az Iszlám Állam terrorszervezethez.

F. Viktor és Sz. Dániel a gyakorikerdesek.hu nevű internetes oldalon találtak egymásra. F. Viktor felajánlotta Sz. Dánielnek, hogy segít neki eljutni Szíriába. Utóbbi végül pénz és útlevél hiányában itthon maradt, F. Viktor azonban egy Wizz Air géppel 2015. január 13-án Isztambulba utazott, majd onnan el­ért a szír határ kö­zelébe. Itt a tö­rök rendőrség gyanús viselkedése miatt őrizetbe vette a férfit, két hónapot töltött egy török börtönben, jelenleg itthon van előzetesben.

A vád szerint Sz. Dániel két nap­pal a nizzai kamionos terrortámadás után Vona Gábor Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ezt írta: „Szerezni fogok egy kamiont magamnak, aztán futhatnak a hülye emberek”. Azt is írta: „A nyakba lesz szúrva a kés”. Vona Gábor feljelentést tett. A fiatalember a rendőrségi vallomásaiban azt állította, hogy nem is tud vezetni, a bejegyzéseket csupán az emberek idegesítésére hozta létre.   

15 évesen is mentek

Európából legalább kétezer fiatal utazott Szíriába és Irakba, hogy az Iszlám Államot szolgálják. A legtöbben, 700-an köztük franciák – akadt 15 éves is –, a többiek britek, németek és belgák. Sokan fiatal muszlimként utaznak ki, köztük kiskorú lányok. Egy 18 éves holland fiút azért tartóztattak le, mert a terrorszervezet videóit terjesztette.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713572111
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713572111
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713572111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713572111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109901_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szomorú: nem vált valóra Diana hercegné utolsó kívánsága

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól