Aktuális

Hetente kétszer propagandafilmet kell vetíteni a kínai mozikban

MTI

Létrehozva: 2021.04.06.

Áprilistól év végéig minden kínai moziban hetente legalább kétszer műsorra kell tűzni a párt történetével és ideológiájával foglalkozó propagandafilmeket a filmhatóság rendeletére, a Kínai Kommunista Párt megalakulásának századik évfordulója alkalmából.

A filmhatóság által kiválasztott filmek első csoportját pénteken jelentették be - számolt be róla a Variety.com hollywoodi portál.

A kínai Művészmozik Nemzeti Szövetségéhez tartozó mintegy ötezer filmszínházban, ahol külön termek vannak a propagandafilmek számára, valamint amelyeknek műsorpolitikája támogatja az ilyen tartalmakat, hetente legalább öt alkalommal kell műsorra tűzni ezeket a produkciókat.

A propagandafilmek vetítése a kínai filmhatóság és a propagandahivatal által múlt héten bejelentett számos rendelkezés egyike, amely a Kínai Kommunista Párt megalakításának július 1-jei századik évfordulójára tervezett megemlékezésekkel kapcsolatos.

Hivatalos közleményében a kínai filmhivatal arra szólította fel minden tartomány, régió és város filmhatóságait, a film- és mozivállalatokat, valamint produkciós cégeket, hogy április 1-jétől vetítsenek és népszerűsítsenek olyan "kiemelkedő filmeket", amelyek a századik évfordulót ünneplik. Mint kifejtették, olyan filmekről van szó, amelyek a párt, a nemzet és a szocializmus szeretetének témáira összpontosítanak, "dicsérik a pártot, az anyaföldet, népét és hőseit".

Első körben egy 12 filmből álló listát adott ki a hatóság, köztük nyolc történelmi alkotást, három olyan filmet, amely az utóbbi öt évben készült, valamint a Landmine Warfare című idei, új bemutatót.

A filmhatóság arra is felhívta a mozik figyelmét, hogy a filmek népszerűsítését segítsék megfelelő ütemezéssel, kedvezményes jegyárakkal és más módszerekkel. A helyi hatóságoknak emellett széles körben mozgósítaniuk kell a párttagokat, a kádereket és a nézőket, hogy aktívan vegyenek részt vetítéseken, s ezzel "fokozzák társadalmi hatásukat" - idézte a Variety.com.

Az évfordulót számos más kulturális eseménnyel is emlékezetessé teszik Kínában, nagyszabású kiállításokat, színházi előadásokat is terveznek, továbbá irodalmi és más művészeti alkotásokkal, tévésorozatokkal és kiadványokkal is ünneplik a jubileumot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132048_auto_resized.jpg
origo.hu

A gusztustalan argentin kapus már megint bemutatta az év védését - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713262812
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131077_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nem volt jókedvében Jürgen Klopp, elmondta a véleményét Szoboszlairól is a vesztes meccs után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713262812
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Elég zavart és zaklatott" – édesanyja talált rá a titokzatos körülmények között eltűnt Lászlóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában