Aktuális

Hetekig keresték az eltűnt kisbabát, végül bevallotta tetteit a horrorapa

Bors

Létrehozva: 2021.02.19.

Továbbra sem találják a holttestét annak tündéri másfél éves kisbabának, akinek édesapja megpróbálta elhallgatni szörnyű tettét, ám végül megtört és mindent bevallott.

Január 31-én látták utoljára azt a másfél éves Kyatana Ancog nevű kisbabát, akit édesanyja aznap vitt át édesapjához, Travis Rodrigueshez.

A férfi később bevallotta: halálra verte a kislányt, akinek holttestét egyelőre nem találták meg.

A Rodrigues vallomása alapján kiadott bírósági dokumentumok részletesen leírják a kisbaba utolsó napjait, illetve azt is, hogy a férfi megpróbált mindent megtenni, hogy eltitkolja lánya megölését.

Utoljára február 4-én láthatta apát és lányát egy szemtanú, aki szerint

a férfi ütötte, rugdosta a kisbabát, miközben szitokszavakkal illette. A 40 éves Rodriguez állítólag kábítószert is adott a kicsinek.

A szemtanú elmondása szerint a kislányt még az apa otthonában is látta, a férfi akkor bódult állapotban metanfetamint szívott – közben kislánya mozdulatlanul feküdt.

A rendőrségnek később Rodriguez bevallott mindent: mint mondja, addig verte és szorongatta a kisbabát, amíg az el nem ájult,

de azt nem gondolta volna, hogy meghalt.

A férfi végül lepedőbe tekerte, majd elrejtette a holttestet egy ismerőse segítségével, akit később Scott M. Carterként azonosítottak a rendőrök.

Szeretnénk köszönetet mondani minden kedves szóért és imáért, amit ebben a szörnyű időszakban kapott a családunk. Döbbenettel szembesültünk Kytana ügyének részleteivel. Aki tudja, hol lehet, kérjük, ne tartsa magában! Szeretnénk méltó módon elbúcsúzni a mi kis Kytanánktól – adták ki közleményüket a hozzátartozók.

Rodrigues és Carter a rácsok mögül várják az ügy további fejleményeit. A rendőrség jelenleg is keresi a kisbaba holttestét.

(via)

Ezt olvasta már?

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147503_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713628817
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146890_auto_resized.jpg
life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144823_auto_resized.jpg
vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713628817
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713628817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713628817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713628817
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/PxjZ9F2sPI70UqFWvnitCE7p84fuU_mHHfmFiePqQUg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhNzIzM2QxZGE3MzQyYjA4MzI5ODU5YzQ2ODUxOTEy.jpg
Segítség

"Elvesztettük a reményt" - Nincs menekvés a szili romházból, mégis ott élnek Erzsébeték - Fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói