Aktuális

Félelmetes, mit hagytak a gyászoló anya testében az orvosok hét hónapig

Bors

Létrehozva: 2021.10.27.

Szörnyű kínokat élt át hónapokon keresztül egy négygyermekes édesanya, miután hatalmas hibát követtek el az orvosok.

Hónapokon keresztül elképzelhetetlen fájdalmak kínoztak egy 38 éves édesanyát, miután elvetélt – a magzat maradványának egy darabját azonban véletlenül a méhében hagyták az őt kezelő orvosok. Ennek ellenére a dokik többször zavarták haza a kórházból a nőt: nincs semmi baj.

Végül hét hónappal a vetélés után távolították el halott magzata maradványainak utolsó darabkáit.

Az angliai Stoke-on-Trentben élő Ericka Hall márciusban vesztette el születendő gyermekét, a terhessége 12. hetében. A meg nem született utódot gyászoló asszonynak azonban nem csak lelki, de fizikai fájdalmakkal is meg kellett küzdenie – méghozzá rengeteggel. 

A vetélés után kivizsgálták, majd pedig hazaküldték a kórházból, másnap azonban komoly vérzés jelentkezett a négygyermekes anyukánál, és el is ájult. Ekkor visszakerült a kórházba, ahol – elvileg – eltávolították az elhunyt magzat maradványait a méhéből. Az orvosok azonban – mint utólag kiderült – nem végeztek alapos munkát.

Ericka pár hónapig egész jól volt, aztán újra jelentkezett a baj, ráadásul sokkal durvábban, mint a vetélés után. 

– Azt hittem, valami fertőzésem van. Fájdalmaim alakultak ki. Csináltak tesztet a kórházban, de semmit sem mutatott ki. Aztán fájdalom azonban egyre rosszabb lett. Már az is kínszenvedés volt, hogy kikeljek az ágyból, de aludni sem tudtam. Semmi sem segített, így bementem a kórházba. 14 nap alatt háromszor jártam bent, de folyamatosan elküldtek – idézte fel a szörnyűséges időszakot az asszony. Végül kiderült, mi okozza a bajt, és egy újabb beavatkozás során – hét hónap késéssel – eltávolították a szervezetében hagyott magzatmaradványokat.

A legádázabb ellenségemnek sem kívánnám ezt!

Ericka Hall válaszokat követel az őt kezelő kórháztól, meg van ugyanis győződve róla, hogy hibát hibára halmoztak az ellátása sorá, kezdve az első beavatkozással és át a hónapokkal későbbi találkozókon, melynek során hazaküldték, mivel nem találtak magyarázatot az őt kínzó fájdalomra – írja a Daily Star.

A kórház közleményben tudatta: kivizsgálják az esetet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144818_auto_resized.jpg
vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713540309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot