Aktuális

Hazavárják a 21 éve eltűnt Tamást -Minden ünnepre ajándékot vesznek neki a szülei

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.12.02.

Máig minden jeles ünnepre, így születésnapra és karácsonyra is vásárolnak a szülei ajándékot a 2000 májusában Bajáról eltűnt, akkor 11 éves Till Tamásnak. Mátyás és Katalin sosem adja fel a reményt, hogy egy nap élve láthatja viszont a már felnőtt gyermekét.

Tillné Vörös Katalin és Till Mátyás csak egymásra számíthat igazán a földi életben. A boldog bajai házaspár idilli kapcsolatát beárnyékolja szeretett gyermekük 21 évvel ezelőtti eltűnése. Noha egyesek nyilvánvalónak tartják, hogy Tamás nincs az élők sorában, a szülők nem hajlandók elfogadni ezt a felvetést, így ahhoz sem járulnak hozzá, hogy a hatóságok halottá nyilvánítsák az egykori kisfiút.

Csak akkor fogadom el a fiam halálát, ha dokumentumokkal bizonyítják, hogy megtalálták a maradványait. Ahhoz, hogy hivatalból lezárják az ügyet, 25 évnek kell eltelnie az eltűnéstől számítva. Tamás 2000. május 28-án ment el itthonról – jelentette ki a Borsnak a fiú édesanyja.

Ha egy nap becsenget, felismerjük”

Amennyiben igaz, hogy Tamás él, már egy 32 éves felnőtt ember. A szülei azonban a mai napig jelenidőben beszélnek róla.

- Rengeteget gondolkodunk rajta, hogy vajon most hogy nézhet ki,-de abban biztosak vagyunk, hogy bármennyit is férfiasodott, ha egy nap becsenget, azonnal megismerjük. Az utolsó napon még aludt, amikor munkába indultam. Bementem hozzá, megpusziltuk egymást, és megbeszéltük, hogy délután hármasban elmegyünk a mamához. Előtte való nap kint volt az elleni készülő lovánál a vadasparkban, és szerette volna újra meglátogatni a kedvencét. Ezt megengedtük neki, persze pontosan meghatározva, hogy mikorra kell hazaérnie. Mindig engedelmes volt, ezért az adott időpontban azonnal keresni kezdtük. Soha nem csavargott, mindig tudtuk, hogy merre jár – magyarázta az édesanya.

Minden alkalomra megveszik az ajándékát

Katalin szerint a fiát valaki elrabolta és jelenleg is fogva tartja.

- Biztosan bezárták, és most azt sem tudja, mi zajlik körülötte. Ha lehetősége lenne, biztosan jelentkezne valamilyen formában. A szobáját mindenképpen fenntartjuk, hogy bármikor készen álljunk a fogadására – mesélte Katalin, és hozzátette: az ünnepek alkalmával sem feledkeznek meg gyermekükről.

- A születésnapján, karácsonykor és húsvétkor is megvesszük az ajándékát. Nagyon szerette a plüssállatokat, ezért a gyűjteményét is gyarapítjuk – árulta el az édesanya. A kérdésre, hogy egy 11 vagy a 32 éves ember igényeinek megfelelő meglepetést választanak, kitérő választ adott:

- Apróságokról van szó – mosolygott Katalin.

Csontokat találtak, de nem Tamásé

Tamás szülei utoljára néhány hónappal ezelőtt beszéltek a rendőrökkel.

- Ha én nem jelentkezem, ők nem keresnek engem. Tavaly a közelben előkerültek egy ismert sportoló csontjai, de amikor még nem azonosították az elhunytat, tőlem is vettek DNS-t, mert felmerült, hogy esetleg Tamást találták meg. Később azzal sem tiszteltek meg, hogy megnyugtassanak, hogy nem a mi fiunk maradványairól van szó, az igazságot a tévéből tudtuk meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142202_auto_resized.jpg
origo.hu

Tordy Géza búcsúztatása a Farkasréti temetőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713469209
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140519_auto_resized.png
hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132085_auto_resized.png
metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142320_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Így tett pontot a klímatüntetés végére egy lengyel kamionsofőr (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713469209
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713469209
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713469209
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze