Aktuális

Házasságtörés? Etikai eljárás indulhat a pártelnök ellen a Jobbikban. Hat gyerek sorsa a tét

Címkék
friss

Bors

Létrehozva: 2021.11.26.

A Jobbik újpesti alapszervezete vizsgálatot kezdeményezett Jakab Péter ellen. Az eljárást megindító dokumentum szerint a pártban már egy éve tudnak róla, hogy a pártelnök és kabinetfőnöke élettársi kapcsolatot tart fenn. Egy olyan lakásban, amit a gyanú szerint a párt bérel nekik.

Miután a Bors a hét elején megírta, hogy a Jobbik elnöke hosszú hónapok óta eltitkolt élettársi viszonyban él Budapesten kabinetfőnökével, amivel nemcsak a családját, a feleségét, de a pártját is kínos helyzetbe hozta, a Jobbik újpesti szervezete vizsgálatot kezdeményezett a pártelnök ellen. A Bors megszerezte az etikai eljárást kezdeményező iratot, amit Szabó Balázs és Veres András, a Jobbik újpesti alapszervezetének tagjai írtak alá.

Az etikai eljárást kezdeményező beadványból megdöbbentő dolgok derülnek ki A pártban már hosszú hónapok óta tudnak arról, hogy a pártelnök és kabinetfőnöke között nem csupán munkakapcsolat áll fenn, és hogy egy lakásban élnek Budapesten.

„A párttagság és az alapszervezetek körében hónapok óta, ha nem egy éve terjed az a szóbeszéd, hogy Jakab Péter és Molnár Enikő között a szoros munkakapcsolat mellett szexuális kapcsolat és élettársi viszony áll fenn.”

„Problémás és jobbikoshoz méltatlan magatartás az, hogy Molnár Enikő tagtársunk szeretői viszonyt alakít ki a párt elnökével annak érdekében, hogy párton belüli befolyását, előrejutását és egyre nagyobb informális hatalmát biztosítsa.”

„Megítélésem szerint a Jobbik elnöke azzal, hogy – legalábis a gyanú szerint – szeretői viszonyt alakított ki beosztottjával oly mértékben felelőtlen magatartást követett el, mely nagy mértékben veszélybe sodorta a párt hitelességét és jövőbeni eredményeit. Ezért szükségesnek tartjuk, hogy az ügy Etikai és Fegyelmi Bizottsága előtt kerüljön kivizsgálásra, ahol tisztázódhatna a kettőjük közti kapcsolat mivolta és jellege.”

A párt vezetői tudni akarják, hogy

- magánügy vagy a közösséget és választókat érintő politikai ügy-e az, hogy a párt elnöke házasságon kívüli kapcsolatot tart fenn?

- a Jakab Péter és Molnár Enikő közötti szeretői/élettársi kapcsolat veszélyezteti-e a párt integritását, hitelességét, jövőbeni sikereit?

- kettőjük kapcsolata alkalmas-e a Jobbikba vetett bizalom megingatására (legyen az a tagság vagy a választópolgárok bizalma)?

- ki a tulajdonosa és ki bérli az ügyben felmerült Csóka utcai lakást, és kitől, milyen jogcímen, mióta, mennyiért bérlik azt, miért költi a Jobbik pártalaptványa a párt és a közösség pénzét a pártelnök szeretőjének lakására?

- Jakab Péteren és Molnár Enikőn kívül név szerint kik és milyen célra használták az ingatlant az elmúlt hónapokban?

- mi Molnár Enikő lakcímkártyája szerint a bejelentett állandó lakcíme és tartózkodási helye?

- miért tölti rendszeresen éjszakáit Jakab Pter Molnár Enikő „munkalakásán” akkor, amikor a szóban forgó Csóka utcai lakástól néhán perc távolságra, a Fraknó utcában van saját, bérelt lakása?

Politikai veszélyt látnak abban, hogy erre a rengeteg kérdést felvető ügyre az országgyűlési választások előtt nem sokkal derült fény.

Az etikai eljárás kezdeményezői különösen súlyosnak tartják etikai szempontból hogy Jakab Péter és eltitkolt élettársa is három-három gyermek apja illetve anyja, s hogy a közvéleményt megtévesztve létszólag mindketten családban élnek.

A vádak bebizonyosodása esetén az eljárás kezdeményezői Jakab péter esetében elnöki jogainak korlátozását, élettársa, a párt kabinetfőnöke esetében pedig szigorú megrovást tartanak indokoltnak.

Az etikai eljárást megindító beadvány teljes terjedelmében itt olvasható:

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091396_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702820
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek