Aktuális

Házasodni érkezett egy osztrák férfi Székelyföldre – a menyasszony nem létezett és még ki is fosztották

Bors

Létrehozva: 2020.11.03.

30 napra előzetes letartóztatásba helyeztek két sepsiszentgyörgyi férfit, miután az egyikük lakásában fogva tartottak, megfenyegettek és kifosztottak egy osztrák férfit.

A Székelyhon cikke szerint a 46 éves grazi lovagot azzal az ígérettel csábították Székelyföldre, hogy feleségül veheti a fiatalabb gyanúsított nővérét, az idősebb gyanúsított lányát. A házasság reményében az osztrák több ízben, összesen mintegy 7000 eurót küldött a két vádlottnak, majd szeptember folyamán meg is érkezett Sepsiszentgyörgyre.

Ám a beígért menyasszony nem is létezett és a remélt házasságkötés helyett akarata ellenére fogva tartották, veréssel fenyegették, elvették a pénzét és a javait, amiket eladtak vagy elzálogosítottak.

Megszerezték a férfi bankkártyáját is, és arról is levettek 1800 lejt (153 ezer forintot). A rendőrség beszámolója szerint az osztrák állampolgárt egész októberben korlátozták a szabad mozgásában, és csak a gyanúsítottak kíséretében léphetett ki az utcára. Elvettek tőle két televíziót, egy laptopot és a mobiltelefonját, ezeket pénzzé tették. Az okozott kár meghaladja a 3 millió forintot.

A két gyanúsított október 30-án bukott le, amikor a beleegyezése nélkül „leemeltek” egy összeget az áldozat bankkártyájáról, és ez feltűnt a nyomozati hatóságoknak. A sepsiszentgyörgyi ügyészség tájékoztatása szerint az ügyben a 25 éves B. Zs. valamint a 47 éves N.J. ellen indult eljárás, mind a két gyanúsítottat őrizetbe vették, és elrendelték 30 napos előzetes letartózásukat. Ellenük csalás, törvénytelen fogva tartás, pénzügyi csalás és lopás gyanújával indult bűnvádi eljárás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711663221
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091825_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Új háború lehet kirobbanóban egy másik földrészen, pattanásig feszült a helyzet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711663221
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei