Aktuális

Hatmilliós festmény került Áder falára

MR

Létrehozva: 2016.09.17.

<p>Festményárverésen vásárolt be Áder János köztársasági elnök hivatala. Súlyos milliókat fizettek Lotz Károly alkotásáért, de úgy vélik, megérte.</p>

Forrás: Bors

Az elnöki hivatal idei közbeszerzései között bukkant a Bors egy érdekes tételre: egy meg nem nevezett műtárgyra fizettek ki hatmillió forintot. Kérdéseinkre elárulták: a Virág Judit Galéria és Aukciósház idén május 30-i árverésén vásárolták meg Lotz Károly Mitológiai jelenet című festményét.

A képre csak Áder hivatala licitált, így kikiáltási áron kelt el. Ez ugyan ötmillió forint volt, de a licitálónak ilyen esetben is jutalékot kell fizetnie az aukciós­háznak, ami tehát egymillió forint volt.

A hivatal szerint a Magyar Nemzeti Múzeum művészettörténészének ajánlására vásárolták a festményt, amelynek mérete, stílusa és műfaja azonos Áder hivatala, a Sándor-palota empire termében látható faliképsorozat darabjaival, melyek szintén Lotz Károly alkotásai.

Vajon megérte a festmény, amely egyébként egy ismeretlen mitológiai jelenetet ábrázol, középpontban egy meztelen, szárnyas, ölelkező párral? Kaszás Gábor művészettörténész a Borsnak elmondta, Lotz Károly a kép festése, az 1890-es évek idején már elismert, díjakkal kitüntetett, állami megbízásokkal ellátott festő volt.

A Mitológiai jelenet feltehetően egy magánmegrendelés nyomán születhetett, egy nemesi palota vagy egy nagypolgári lakás díszéül. A festmény színkezelése a rokokó világát idézi.

Minden könnyű, szinte leheletfinom az alkotáson, melynek sziporkázó gyöngyházfénye nem vesz el semmit sem az alakok formaszépségéből - érvelt meggyőzően a szakember. A képet elárverező galéria egyébként 10-15 millió forintban határozta meg az alkotás becsértékét, vagyis jóval több licitálóban reménykedtek.

Csípős

Ócsóér’: Végre fellégezhetünk. Nem csak a nemzeti bank csinál jó üzletet, 10-15 milliót érő képhez hatmillióért hozzájutni tényleg jó befektetés. Gratula az elnöki hivatalnak. Huszti Zoltán

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089300_auto_resized.png
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711697712
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086524_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711697712
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711697712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!