Aktuális

Hátborzongató üzenetet hagyott a férfi, mielőtt gyermekeivel, majd magával is végzett

Bors

Létrehozva: 2020.12.29.

Egy férj órákkal azután, hogy felesége bevallotta, hogy megcsalta őt, megölte magát és két kisgyermekét.

Forrás: Pexels.com

A jelentések szerint a 37 éves Fazil Kalikov egész éjszaka próbálta elérni feleségét a 31 éves Galiját, miközben az munkatársaival ünnepelt az oroszországi Ufában. A nő nem vette fel a telefont, de másnap beismerte, hogy együtt van egy munkatársával és válni akar.

A dühödt férfi egy városon kívüli faluba vitte a gyerekeket és aztán üzent a testvérének.

„Ma bevallotta a feleségem, hogy megcsalt. Azt mondta, hogy egy másik férfit szeret. Most elbúcsúzom és magammal viszem a gyerekeket is.”

Ha ez még nem lenne elég, a férfi két gyilkosság között felhívta feleségét, hogy elmondja neki, hatéves fiuk, Askar meghalt, és Ajana, a 18 hónapos kislányuk is hamarosan követi őt a halálba. A nő persze azonnal riasztotta a rendőrséget, de a férfi autóját csak két órával később találták meg egy félreeső folyóparton, benne a három holttesttel.
Nem találok szavakat, amik kifejezhetnék ezt a szörnyű tragédiát, de a szavak úgysem segítenek – idézi a 7news a család egyik hozzátartozóját.

Az édesanya képtelen beszélni, hiszen két gyermekét vesztette el.
Az anyjuk sokkos állapotban van. Ezt a fájdalmat még a legnagyobb ellenségednek sem kívángatod. Ez borzasztó. Hisz olyan jó család voltak.Az orosz nyomozóbizottság közölte, hogy megtalálták a férfi mobiltelefonját, amin bizonyítékokat találtak arra nézve, miért követte el a szörnyű gyilkosságot. A közlemény szerint testi sérülés egyik holttesten sem volt, mindhármukkal szénmonoxid mérgezés végzett. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713492018
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713492018
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713492018
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713492018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze