Aktuális

Harmincszor plasztikáztatott, pedig még csak 22 - naná, hogy megbánta

Bors

Létrehozva: 2017.12.07.

Forrás: YouTube

Mi visz rá egy nőt, hogy 22 éves korára gyakorlatilag teljesen megváltoztassa azt a külsőt, ami neki adatott? Naná, hogy egy pasi. A fiatal, Hong Kongban élő lány újabb és újabb kezelésekre és műtétekre áldozott, barátja azonban továbbra sem volt vele elégedett - és emiatt a saját önbecsülése is a padlón volt. Pedig külseje helyett csak egyetlen dolgon kellett volna változtatnia: a barátján.

Berry Ng 17 volt, amikor először találkozott a szépészeti beavatkozásokkal - egy szalon kedvezményes csomagokat kínált diákoknak, amit ő el is fogadott, ám végül annyira rákapott a dologra, hogy 17 ezer Hong Kong-i dollárt (közel 600 ezer forintot) hagyott ott. Saját bevallása szerint ekkor vált plasztika-függővé.

21 éves korára azonban függése még szélsőségesebb formát öltött. Ekkor ismerkedett meg ugyanis idősebb barátjával, aki folyamatosan kritizálta a külsejét, összehasonlítva őt más nőkkel. Berry emiatt szinte mindent átszabatott magán - a homlokát, az ajkát, az orrát és a szemhéját is átalakíttatta - írja a Shanghaiist. Végül rájött, jobb, ha kritikus barátjával szakít. Ekkor már több mint 30 beavatkozáson volt túl.

A most 22 éves lány jelenleg YouTube-videókban mesél tapasztalatairól - nem szeretné ugyanis, ha más hasonló helyzetbe kerülne és hasonló hibákat követne el, mint ő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143679_auto_resized.png
metropol.hu

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713536712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot