Aktuális

Harmadikként élte túl az 55 méteres zuhanást

Bors

Létrehozva: 2012.05.23.

Egy negyvenes éveiben járó férfi öngyilkos akart lenni, ezért vetette magát a mélybe a Niagara Horseshoe-vízesésnél. Ezt a zuhanást eddig rajta kívül csak ketten élték túl.

 

Hétfőn reggel tíz óra húsz perc körül egy férfi átmászott a korláton, és a Niagara Horseshoe-vízesésnél beleugrott a folyóba. 55 métert zuhant, de túlélte az esést.

– Többen is látták, amikor a férfi beleesett a vízbe, aztán a hullámok elsodorták. Az volt a szerencséje, hogy pont a folyómederbe csapódott be. Ha a fő sodrás elragadja, nem biztos, hogy életben marad – mondta a Niagara Park rendőrtisztje, Chris Gallagher, aki először ért oda a túlélőhöz. Az ismeretlen férfit súlyos mellkasi sérülésekkel vitték kórházba, több bordája is eltörött, és összeesett a tüdeje.

– Még magánál volt, amikor leértünk hozzá, nem vesztette el az eszméletét. Beszélt is hozzánk, de olyan halk volt, hogy alig értettük, mit mond – tette hozzá a rendőrtiszt. A férfit akkor még nem sikerült azonosítani, de több mint valószínű, hogy öngyilkos akart lenni. Ő a harmadik, aki túlélte a zuhanást. A második egy férfi, aki 2009. március 11- én ugrott le, és ő is megúszta élve. Az első a michigani Kirk Jones volt, aki 2003. október 20-án akart véget vetni az életének, de életben maradt.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711667114
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082249_auto_resized.jpg
vg.hu

Hivatalos: új gyárat épít a Rheinmetall német hadiipari óriás Magyarországon – már le is teszik az alapkövet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711667114
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711667114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079951_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei