Aktuális

Halottnak tettette magát a fejbe lőtt várandós Laura, hogy ne ölje meg férje őrjöngő gyilkosa

Bors

Létrehozva: 2021.06.12.

A 22 éves Laura Sugdent nyílpuskával lőtte fejbe az őrjöngő szomszéd, akit azért szereltek le a seregből, mert túlságosan agresszív volt.

Forrás: FACEBOOK

Brutális gyilkosság rázta meg még 2018-ban Kelet-Yorkshire egyik álmos kis utcáját: Anthony Lawrence a padláson keresztül betört szomszédai, a várandós Laura Sugden és Shane Gilmer házába, amíg ők randizni voltak és ki akarta nyírni őket. A párt a születendő gyermekük hálószobájában várta lesben.

A férfit sikerült is halálosan megsebesítenie, az asszonyt pedig annak ellenére fejbe lőtte, hogy Laura könyörgött neki, hogy várandós, ne ölje meg őt is és a magzatát is. A nyíl csak kisebb sebet ejtett a fején, Laura gyorsan kihúzta, ám a férfi ekkor a nyakába akarta szúrni az életveszélyes szerszámot. Fojtogatta is Laurát, aki talán isteni sugallattól vezérelve, de eztán halottnak tetette magát – így menekült végül meg.

Sokkoló részletek

Az asszonyt sokadszorra hallgatta meg tegnap a bíróság és újabb megdöbbentő részleteket mesélt el az életükről és párja haláláról.

Így most derült ki az is, hogy amikor Lawrence távozott végül a házból, Shane is élt még, aki azt mondta kedvesének, hogy meneküljön. A vérző fejű asszony végül a szomszédoknál talált menedéket. A rendőrök és a mentők ugyan hamar a helyszínre értek, de már nem tudták megmenteni Shane életét, akit több íj is eltalált.

Kilakoltatás várt a drogos őrültre

Az őrült Lawrenc-re kilakoltatás várt, melyet vélhetően Gilmerék bejelentése eredményezett, miszerint a férfi portája marihuánaszagot áraszt. De nem csak ez volt az egyetlen bűne, ha gondja akadt, már korábban is baltával ment át a párhoz és többször is megfenyegette őket, hogy kivégzi a családot. Máskor pedig ürüléket dobált át hozzájuk, miután kihallgatta egy beszélgetésüket, amiben arról beszéltek, hogy fel fogják jelenteni a marihuánaszag miatt.

Elmenekült majd öngyilkos lett

Az 55 éves Lawrence elmenekült a helyszínről, hajtóvadászatot indítottak ellene, és csak napokkal később holtan találták meg egy erdős részen. Túladagolta magát.

Lawrence korábban a katonaságnál dolgozott, ahonnan börtönbe került egy garesszív cselekmény miatt. A börtönben visszahúzódóvá és magányossá vált.

A nő, aki 2018 júniusában adott életet gyermekének, Ella Faith-nek (a faith jelentése hit) országos kampányt is indított, hogy legyen engedélyköteles a nyílpuska-tartás.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713559513
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145372_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Amikor „Isten báránya” is a politika áldozatául esik – Szentendre ellenzéki polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144051_auto_resized.jpg
vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713559513
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713559513
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713559513
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól