Aktuális

Halottak a petefészkeid – mondta orvosa a meddőnek hitt nőnek, aki egy év múlva csodával határos módon teherbe esett

Bors

Létrehozva: 2021.01.19.

Gemma Isaacs hatalmas harcok árán tudta csak legyőzni a mellrákot, ami miatt teljesen tönkrementek a petefészkei és meddővé vált – legalábbis ezt mondták neki az orvosai.

A 33 éves brit nő két évvel korábban még álmodni sem merte volna, hogy egy napon kislányát megajándékozhatja egy testvérkével, férjét pedig egy második gyermekkel. Mára azonban Gemma büszke kétgyermekes édesanya, akinek még az orvosok is a csodájára járnak. A fiatal nőnél 31 évesen ugyanis meddőséget diagnosztizáltak. 

Azt mondta a petefészkeim halottak. Borzasztóan rosszul érintett, pedig fel voltam rá készülve, hogy már nem leszek ugyan az, mint a betegségem előtt – árulta el a fiatal nő. 

Miután a családanya sikeresen legyőzte a mellrákot, teljesen megváltoztatta addigi életvitelét: felhagyott a hússal és mindenféle állati eredetű étellel, így tojással és a tejtermékekkel is. Azt, hogy most csodával határos módon édesanya lehet, úgy érzi, csakis ennek köszönheti. A vegán étrendet egy barátja javasolta neki még 2019 júliusában, a hatását pedig már az év novemberében érezte magán. Elmondása szerint menstruációja rendszeressé vált és kevésbé volt fájdalmas. Nőgyógyásza nem akart hinni a szemnek, amikor visszament hozzá kontrollra. 

Decemberre pedig megtörtént a csoda: a meddőnek hitt Gemma természetes úton teherbe esett. 

Azóta megszületett kisfia Jack, aki kitűnő egészségnek örvend. Az immáron kétgyermekes édesanya a szülés után komoly elhatározást tett. Mivel nem szerette volna, hogy gyermekei anya nélkül nőjenek fel, ezért eltávolíttatta petefészkét, hogy megelőzze egy újabb daganat esetleges kiújulását. 

– Szerettem volna több gyereket, de nem tudom kontrollálni a testemet. Nehéz döntés volt, de van két csodaszép gyermekem, akikért felelősséggel tartozom és a minimálisra szeretném csökkenteni a rák kockázatát – árulta el az anya. 

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716311
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716311
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét