Meglehetősen durván meghurcolták a Nigéria déli részén élő Mercy Ekwerét a közelmúltban. A boszorkánysággal vádolt nőt azért vitték be az esit-eketi városházára, hogy kihallgassák egy 5 éves kislány halálának ügyében.
Mercyt a városháza előtt azonban hatalmas tömeg fogadta, akik folyamatosan sértegették őt. Mivel meg volt kötözve, botokkal és macsétékkel is megtámadták, mielőtt a rendőrök a segítségére siettek volna.
A tárgyalás során az unokahúga azt vallotta, hogy a nő elvitte a gyereket a szektájához, ahol megfojtotta – írta meg az Abia Breaking News.
– Ledöbbentem, amikor megláttam a tömeget. Leköptek, csúfoltak és kövekkel dobáltak meg. Nem is hagyták, hogy szóhoz jussak. Fiatalok egy csoportja ütlegelni kezdett. Hiába könyörögtem, hogy álljanak le, senkit sem érdekelt – nyilatkozta Mercy.
Elmondása szerint ezt követően olyan kérdésekkel kezdték el bombázni, mint például, hogy miért ölte meg a kisgyereket, illetve hogy kik a társai a szektában. – Utána odahozták egy gyerek holttestét, az ölembe tették és arra kértek, hogy támasszam fel. Ezt követően beletették a testet egy vízzel teli tartóba, megfürdették és utasítottak, hogy igyam meg ezt a vizet. Mindezt azért, mert úgy vélték, ha felelős vagyok a gyerek haláláért, akkor ettől magam is meg fogok halni – mondta még el a nő, akit végül elengedtek.
A tömeg azonban ezt követően is ütlegelte a vádlottat. Végül a nő bátyja is a helyszínre érkezett, akinek a lánya vallotta bűnösnek őt. Bár ezt követően Mercy nagy nehezen haza tudott menni, a férje viszont azt közölte vele, el kell hagynia a házat, mert ott nincs helye boszorkányoknak.
A nő emiatt kénytelen volt a piacon, egy nyitott bódéban meghúznia magát, ahonnan aztán három férfi üldözte őt el. Jelenleg a kisfiával egy átmeneti otthonban tudta meghúzni magát, azonban a sorsa így is megpecsételődött. Nigériában ugyanis sehol sem tűrik meg sokáig azokat, akiket boszorkánysággal vádoltak meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.