Aktuális

Szomorú rekord: Halálra vedelték magukat a britek a karanténban

Bors

Létrehozva: 2021.05.07.

Aggasztó számok érkeztek Nagy-Britanniából. Vajon Európa más területein is hasonló a helyzet?

Forrás: Shutterstock

Angliában és Walesben összesen 7423-an haltak meg tavaly az alkoholizmus következtében, vagyis a halálozások száma a korábbi évekhez képest

a pandémia alatt közel egyötödével nőtt.

Sőt, ez az eddigi legrosszabb eredmény, vagyis a pandémiát megelőzően sosem követelte ennyi ember életét a szesz. Az Egyesült Királyság statisztikai hivatalának adatai szerint a karantén során drámaian megváltoztak az alkoholfogyasztási szokások, elvégre rengeteg ember nézett a pohár fenekére, hogy oldja a stresszt, vagy éppen elűzze az unalmat.

Dr. Matt Parker, a Portsmouth Egyetem professzora úgy véli, a válsághelyzetben minden egészszégügyi intézmény a COVID-ra koncentrált, így az alkoholistákat célzó tanácsadás, illetve segítségnyújtás is másodrendűvé vált – olvasható a The Sun beszámolójában.

Azok számára volt csak igazán stresszes ez az időszak, akik a szabadságuk mellett a megélhetésüket is elvesztették

– tette hozzá az orvos, aki azt is elmondta, hogy a hivatalos számok azt mutatják: az alkoholproblémákkal küzdők korábbi 1.5 milliós száma a brit zárás nyomán 2 millióra nőtt.

Az elsődlegesen érintett korosztály az 55 és 64 év közöttieké

– az ő esetükben 8 százalékkal nőtt az életvitelszerűen italozók száma.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27125_resized.jpg?avcount=1713277515
origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713277515
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132085_auto_resized.png
metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713277515
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131342_auto_resized.jpg
travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában