Aktuális

Ha van esze, leárazáskor sem szórja a pénzt!

Bors

Létrehozva: 2016.12.28.

Sokan többhavi fizetésüket költik el ilyenkor, mondván, ami le van árazva, biztos nagyon megéri. De a halom megvásárolt holmi egy részére nincs is igazából szükségük, és a szekrény mélyén landolnak.

Ruhák: alapdarabokat vegyen!

Inkább az alapdarabok és a semleges színek között válogasson, ami illik a meglévő ruhatárába. Kerülje a túl színes, túl mintás, agyondíszített holmikat. Vagy ha mégis túlságosan beleszeret egybe, azt gondolja végig, hogy lesznek-e olyan alkalmak a következő évben, amikor majd fel tudja venni: nyaralás, esküvő, születésnap. Ugyanez érvényes a cipőkre, csizmákra is. A választásnál vegye figyelembe a saját testalkatát: a „majd be­lefogyok!” felkiáltással megvett szoknyákról, blúzokról az ese­tek többségében még az árcímke sem kerül le. Ugyanígy azokról sem, amelyik túl bő vagy egy számmal nagyobb, és ha már varrónővel be kell vetetni vele, nem biztos, hogy megéri az árát.

Műszaki cikkek: érdemes várni

Ha már régebb óta tervez beruházni egy új tévébe vagy laptopba, jobban jár, ha megvárja, míg a műszaki boltok is akcióba kezdenek. Mivel ezeknek a termékeknek borsosabb az ára, kisebb vagyont is spórolhat így. A garancia miatt ne aggódjon, mert a kiárusított termékekre is érvényes, de tény, hogy a forgalmazó csak akkor köteles a cserére, javításra vagy a vételár visszafizetésére, ha a termék valóban hibás. Ha csak egyszerűen meggondoltuk magunkat és visszavinnénk a holmit, ne számítsunk arra, hogy foglalkoznak velünk. Egyetlen kivétel van: ha azért akciós az áru, mert valamilyen hibája van, és ezt a vásárláskor a tudomásunkra hozzák, ezen hiba miatt nem reklamálhatunk. 

Ezt ne vegye meg leárazáskor!

Legyen szó ruhaneműről vagy bármilyen más dologról, csak azért ne vegye meg, mert hatalmas az árkülönbség az eredeti értékhez képest. Ha olyasmin akad meg a szeme, amiről nem is gondolta, hogy szüksége van rá, van már otthon egy belőle, jó állapotú és hordható, illetve működik, akkor hiába van leértékelve 22 ezerről ötezerre, mégis­csak pluszkiadást jelent. 

Lakás: függönytől a karácsonyfadíszig

Nemcsak a divatmárkák, de a lakberendezési üzletek is le szokták árazni a szezonális árukészletüket. Érdemes körülnézni ilyenkor a nagyobb bútorboltokban és a dekorüzletekben is. Függönyt, díszpárnát úgy sem egy évszakra veszünk, így jobban megtérül a beruházás. De szenzációs áron lehet ilyenkor hozzájutni a karácsonyfadíszekhez, műfenyőkhöz és egyéb téli dekorációkhoz, hiszen az ünnepek elmúltával a boltok az eredeti ár töredékéért kínálják ezeket a holmikat. 

Mádai: akciókkor vásárol

Mádai Vivien, a FEM3 műsorvezetője szinte mindent a leárazások alkalmával szerez be. – Vadászom az akciókat! Inkább tartalékolok, de megvárom, hogy olcsóbb legyen, amit meg akarok venni. Igaz, többnyire online vásárolok, de a neten is vannak akciók. Régen gondolkodás nélkül vásároltam, de ma már sokkal tudatosabb vagyok. Átgondolom, mire van igazából szükség, és tényleg csak azt veszem meg. A változást a családalapítás hozta az életembe, mert tudom, hogy már nem csak magamért felelek. Sőt mostanában magamnak vásárolok a legritkábban, inkább a kisfiamra és a férjemre, illetve az otthonunkra költök többet. 

Összeállította: ASÉ

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141567_auto_resized.jpg
origo.hu

Így irányítja a háborúpárti dollárbaloldal Magyar Pétert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713489312
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713489312
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713489312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713489312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze