Aktuális

Gyurcsány embere elmondta: nagyjából minden második kórházat bezárnak

Bors

Létrehozva: 2021.06.12.

A Gyurcsány-párt egészségügyi főszakembere arról beszélt az ATV-ben, hogy indokolatlanul sok kórház működik az országban, ezért 60-70-et be kellene zárni.

Forrás: Ripost

A baloldal megkezdte a hatalomra való felkészülést, és ennek az alapozó szakasznak egészen jól látható állomásai vannak. Az ellenzékben ellustult test rögtön azzal kezdte a bemelegítést, hogy kilátásba helyezte a felcsúti pert, és vele azt, hogy a kormányváltást követő három napon belül a vádlottak padján találja magát a Fidesz vezérkara. Gondolhatnánk, hogy azért nem eszik olyan forrón a nokedlis paprikáskrumplit, hiszen az ellustult test elől könnyen el lehet szaladni. Igen ám, de Fekete-Győr András a minap már arról is beszélt, hogy némi törzskörzés után a határokat is lezárják. Szóval az ötvenes évek koncepciós perei legkésőbb Hegyeshalomnál mindenkit utolérnek majd - írta a drot.info.

És ha már kellőképpen mozgásba lendültek, akkor jöhet az összes baloldali edzésterv kötelező eleme: az ország eladósítására való mentális ráhangolódás. Ennek jegyében pedig már jó előre bejelentették, hogy az Orbán-kormány által fel nem vett uniós hitelt ők majd felmarkolják az utolsó fillérig, és szociális kiadásokra fogják költeni. Elvégre egy lábon kihordott államcsőd nélkül hogyan tudnának – az átmozgató edzés levezető szakaszában – az IMF-hez fordulni újabb kölcsönért?

Amennyiben pedig az edzés végeztével újra a 2000-es évek gyurcsányi Magyarországában érezzük magunkat, úgy ne feledkezzünk meg az elkerülhetetlen reformok bevezetéséről sem. Merthogy a baloldal öltözőjében használt szaknyelv már csak olyan, hogy reformnak csúfolják az adóemeléseket, a 13. havi nyugdíj elvételét, a közalkalmazotti bérek befagyasztását. És a kórházbezárásokat – ahogy történt az a Schöpf-Merei Kórház, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet és a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet esetében is. Nos, a Gyurcsány-párt egészségügyi kabinetvezetője, László Imre az ATV-ben belengette, hogy a baloldal hatalomra kerülése esetén ismét csak felkészülhetünk a kórházbezárásokra:

„Magyarországon jelen tudomásom szerint 164 fekvőbeteg-gyógyintézet van. Ez nagyon sok, ez indokolatlanul sok. […] 90-100 kórház nagyon biztonsággal, magas szakmai színvonalon el tudja látni az országot.”

A Gyurcsány-párt egészségügyi főszakembere úgy számol tehát, hogy 60-70 kórházat kellene bezárni a jövőben. Ha elfogadjuk a kalkulációját, és a terveik szerint megmaradó 90 fekvőbeteg-gyógyintézetet vesszük alapul, akkor ez azt jelenti, hogy a jelenleg működő kórházak 45 százalékát felszámolná.

Azaz nagyjából minden második kórházunkra lakatot tenne. Ez elképesztően magas szám.

Viszont legalább nem árulnak zsákbamacskát, szemben 2006-val, amikor Gyurcsány Ferenc a miniszterelnöki tévévitában még letagadta, hogy vizitdíj bevezetését tervezik. Aztán persze lett vizitdíj meg kórházi napidíj, a fizetős egészségügy koncepcióját azonban népszavazással sikerült végül megsemmisíteni. Gyurcsány viszont még 2021. június 7-i parlamenti felszólalásában is kiállt korábbi terve mellett, „valóságos, progresszív, stratégiai reformnak” nevezve a fizetős egészségügy bevezetését.

Gyurcsányék a fizetős egészségügyről egyelőre hallgatnak, ehelyett most nagyjából minden második kórház bezárásával betegítenék meg a magyar egészségügyet. Ne hagyjuk nekik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142861_auto_resized.jpg
origo.hu

Gyereket vár a Next Top Model Hungary szereplője - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713482111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713482111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713482111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713482111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze