Aktuális

Gyomorforgató: még óvodákba és iskolákba is szállítottak a horror vágóhídról Hajdú-Biharban

Bors

Létrehozva: 2021.09.23.

A Nébih azonnal bezáratta a helyet.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei 2021 szeptemberében a Közbeszerzési Hatóság (KH) munkatársaival együttműködve végeztek ellenőrzést egy Hajdú-Bihar megyei sertésvágóhídon. A Nébih szakemberei az egységben tapasztalt gyomorforgató körülmények miatt azonnali hatállyal felfüggesztették annak működését, egyúttal 15 tonna élelmiszer forgalmi korlátozását rendelték el. Az eljárás és a bírság kiszabása folyamatban van.

Egy észak-magyarországi ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejött szerződés teljesítésével összefüggésben – a törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve - súlyos szerződésszegést jelentett a Közbeszerzési Hatóság felé a nyertes ajánlattevővel szemben. A nyertes ajánlattevő ugyanis olyan kifogásolt minőségű húskészítményeket (virsli, felvágott egyéb késztermékek) szállított óvodák, iskolák, közintézmények részére, amelyek nemcsak silány minőségűek voltak, de romlottak és több eseteben már kukacosak is.

Mindezek miatt az ajánlatkérő a szerződést felmondta. Ezt követően a Közbeszerzési Hatóság átfogó ellenőrzési eljárást indított, tekintettel arra, hogy a nyertes ajánlattevő a gyártó beszállítóval közösen ugyanezen eljárás eredményeként a korábbi bejelentésben nem érintett marhahús készítményt is szállított számos közintézménybe. 

A Közbeszerzési Hatóság a közbeszerzési eljárással, valamint annak teljesítésével összefüggő dokumentumok bekérésén felül egy a helyszínen történő vizsgálat lefolytatását is kezdeményezte. Ezt a Nébih ellenőreivel együttműködve, azonos időpontban, közösen végezte, a nyertes ajánlattevő, valamint a gyártó beszállító telephelyén. 

A Nébih és a Közbeszerzési Hatóság munkatársai már az udvari részen is szabálytalansággal találkoztak, ahol például rovarral szennyezett fagyasztott terméket találtak. A vágóhíd szennyes övezetében nem biztosították a higiénikus kézmosás feltételeit (kézmosószer, papírtörlő, kuka), a kézmosók némelyike csepegett, illetve egyáltalán nem működött, a padozaton pangott a véres szennyvíz. Az eszközfertőtlenítő nem működött, az itt található gépek és berendezések, az oldalfal, a padozat, de még a mennyezet is szennyezett volt.

A vágóhíd tiszta övezetében található számos kézmosónál szintén nem biztosították a higiénikus kézmosás feltételeit, több kézmosónak hiányos volt a bekötése a közműhálózatba, így a szennyvíz a padozatra folyt. Az eszközfertőtlenítők nem működtek. A gépek és berendezések (valamint a rámpák, trepnik, dobogók) több helyiségben is erősen koszosak, rozsdásak voltak, a hűtőbatériák borítását több helyen rozsda és páralecsapódás fedte. Az övezetben a padozat, az oldalfal és a mennyezet szintén szennyezett, több helyen penészes, sérült volt. A látottakat tetézte, hogy az egységben a szakemberek nagy mennyiségű rovartetemet találtak. 

Fentieken túlmenően – a nyomonkövetés körében feltárt hiányosságok miatt – a Nébih mintegy 15 tonna termék forgalomból való kivonását és forgalomba hozatalának tilalmát, valamint hatósági zár alá vételét, továbbá a termékek forgalomból történő visszahívását rendelte el. A Nébih az egység tevékenységét a fent részletezett hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091094_auto_resized.png
origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710613
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710613
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek