Aktuális

Gyilkosság Rákospalotán: hangos zene miatt ölt az ukrán

Bors

Létrehozva: 2020.11.05.

Tucatnyi nyomozó lepte el tavaly augusztusban a fővárosi XV. kerületben lévő Zrínyi utcát, miután az egyik házban egy 51 éves férfi összeszurkált holttestére bukkantak. A helyszínre kiérkező rendőrök megállapították, hogy gyilkosság történt, az elkövető felkutatására pedig hajtóvadászatot indítottak.

A helyszínen gyorsan kiderült, hogy a gyilkosság egy munkásszállón történt, de akkor még nem lehetett tudni, pontosan min veszhettek össze a felek.

Három ukrán származású férfi is élt velük, akik előző este tömény alkoholt vásároltak. A saját kedvenceik mellett olyat is vittek, amit az áldozat szeretett fogyasztani. Az ivás közben veszhettek össze valamin

– Az áldozat jóravaló, kedves ember volt, a légynek sem tudott volna ártani. Az egyik ukrán viszont kifejezetten agresszívan, gorombán viselkedett – tette hozzá egy utcabeli.

Néhány órával később közleményt adott ki a rendőrség, amiből kiderült, hogy az esettel összefüggésben három ukrán férfit a határ menti Lónyánál sikerült elfogni. A gyilkossággal gyanúsított 21 éves H. R. később beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Az ügyében jövő pénteken tartanak előkészítő ülést a Fővárosi Törvényszéken. A vádiratból kiderül, hogy az áldozat a gyilkosával az egyik este összeszólalkoztak amiatt, hogy a vádlott és társai italozás közben hangosan hallgatták a zenét. Ezután az ukrán férfi minden ok nélkül odament az alvó 51 éves férfihoz – aki ettől felébredt – és több alkalommal késsel megszúrta.

A fiatal elkövető ezután a kést az út szélén lévő kukoricásba dobta, és a vérrel szennyezett ruháitól is megszabadult. Taxival, vonattal és kocsival menekült, azonban a magyar-ukrán határon a hatóságok elfogták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659619
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659619
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659619
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei