Aktuális

Kivégezte apját a fiatal srác: Azt hitte, démon szállta meg

Bors

Létrehozva: 2021.09.28.

Meg akata keresztelni apját a fiatal fiú, miután úgy látta, apját megszállta a gonosz.

Forrás: Rendőrségi fotó

Gyilkossággal vádolják azt a mindössze 19 éves fiatal fiút, aki kegyetlenül meggyilkolta édesapját még június végén. A tragédia napján Jack Callahan kocsmázni ment apjával, majd éjfél körül Uberrel utaztak haza. Úgy tudni, 

már az autóban erősen összekaptak.

Hazaérve sem csillapodott kettejük vitája, olyannyira, hogy verekedni kezdtek, miközben a házukhoz közeli tó felé vették az irányt,

ahol Jack vízbe fojtotta apját.

A vádlott elmondása szerint apját úgy fogta karjai között, mint egy csecsemőt, majd a fejét körülbelül nyolc alkalommal a vízbe mártotta. A férfi ekkor fulladni kezdett, majd rátámadt a vádlottra, aki ismét lenyomta apját a víz alá.

Addig nem eresztette el, amíg a férfi abba nem hagyta az erőlködést. A holttest ezután felemelkedett a víz felszínére.hangzott el a bíróságon.

Ördögűzésnek szánta

Mint kiderült, Callahan azért mártogatta vízbe apját, hogy megkeresztelje, miután aznap este
látta a férfi szemében, hogy démon szállta meg.

Az üggyel kapcsolatban egyértelműen kimondta a bíróság, hogy gyilkosság történt, a továbbiakban a fiatal fiú mentális egészségének vizsgálatát rendelték el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713471910
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713471910
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713471910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713471910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze