Aktuális

Zsinórral fojtotta meg a 86 éves nénit a gyilkos miskolci masszőrnő

Bors

Létrehozva: 2021.05.15.

Korábban 16 évet kapott a gyilkos masszőrnő, azonban mai napig állítja: nem ő volt a zsineges gyilkos.

Forrás: Pexels.com

K. Mária Esztert 10 évvel ezelőtt a miskolci Szentpáli utca egyik társasházában dolgozott masszőrként. A társasház egyik lakóját, a 86 éves K.J.-nét azonban zavarta a masszőrnő, ennek többször hangot is adott, ugyanis a néni azt mondta: a masszőri táblától a postás nem tudja bedobni hozzá a levelet. 

A vita már jó ideje húzódott a két fél között, így volt ez aznap is, amikor az idős asszony ismét kérdőre vonta a szalonjában ténykedő Máriát a postaláda miatt. Ekkor - úgy tudni -, hogy ismét veszekedni kezdtek, mire a masszőrnő teljesen kivetkőzött magából, és először brutálisan megverte az idős özvegyasszonyt, majd egy zsinórral megfojtotta. Ezután horrorfilmbe illő módon "szabadult meg" a testtől: egy kertészetben takarófóliát vásárolt, abba tekerte be a nyugdíjas testét, amit aztán ragasztószalaggal is körberagasztott, végül pedig egy emeleti iroda ajtaja elé tette, ahol másnap az egyik irodai alkalmazott bukkant rá. 

Bár Mária végig tagadott, bűnösnek találták a gyilkosságban, akkor 16 évet kapott, azóta is rácsok mögött van. Most azonban ügyvédjével együtt perújrafelvételt kezdeményeztek, így az asszony hosszú évek után ismét bíróság elé áll szerdán.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690217
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten