Aktuális

A hátrahagyott lakásában talált oszló holttestek buktatták le – 18+

Bors

Létrehozva: 2021.06.19.

John Reginald Halliday Christie-t magának való, átlagos férfinak ismerték a könyékbeliek, mígnem a lakásából hat holttest került elő. Ráadásul könnyen lehet, hogy a szomszédja feleségét és lányát is ő ölte meg.

Forrás: GettyImages

Sokszor hangzik el a gyanútlan szomszédok szájából, amikor a mellettük lakóról valami szörnyűség derül ki: „Pedig olyan rendes embernek tűnt.” Nos, Christie-ről is ez volt az általános vélemény a Rillington Place-en, mígnem 1952-ben a 10. szám alól – 14 év után – másik helyre költözött. 

Holttestek a lakásban

Amikor a leendő új bérlő belépett a földszinti lakásba, pokoli bűzt érzett, s hamarosan kiderült, oszladozó holttesteket rejtettek a falak. A rendőrség a tapétával borított konyhaszekrényben három prostituált ma­radványaira bukkant, a hátsó udvarból újabb két test ke­rült elő, míg a nappali padlója alatt Christie korábban eltűntként keresett felesége, Ethel fe­küdt. 

Nekrofíliával védekezett

A sorozatgyilkos egyébként látszólag átlagos életet élt: még tartalékos rendőrnek is jelentkezett a háború alatt, majd gyárban és postán dolgozott. Sőt, azt is beszélték, hogy magzatelhajtást is vállalt, talán így sikerült felcsalnia magához a később áldozataivá vált prostituáltakat. 
Hogy a felesége mit vétett ellene, az nem derült ki, de Christie-nek jól jött a magányos özvegy szerep ahhoz, hogy szimpátiát, sajnálatot váltson ki a nőkből. 
Később azzal védekezett, nekrofil, vagyis csak halott nőkkel képes szexuális aktusra, ugyanis abban reménykedett, bomlott elméjűnek titulálják, és megússza a halálos ítéletet. Tévedett.

Hazudott a szomszédnak

Amikor már nem számított, azt is elismerte, korábbi szomszédja, Timothy Evans feleségét, Be­rylt is ő tette el láb alól. Vi­szont azt tagadta, hogy csecsemő lányukkal is végzett volna. Persze Evansnek ez már édesmindegy volt, hiszen őt addigra már felakasztották a gyilkosságokért. A szerencsétlen sofőr ugyanis a sokkhatás alatt feladta magát, csak ké­sőbb állította azt, Christie végzett a szeretteivel, és azt tanácsolta neki, tüntesse el a nyomokat. Elmondása szerint abortuszt kértek tőle, ám Christie azt állította, beavatkozás közben, hirtelen halt meg Beryl, a kislány viszont megmenekült, és majd gondoskodik az örökbe adásáról. Ám az esküdtek nem hittek Evansnek.

Sorozat készült róla

Christie egyébként Evans halála után még három évig nem bu­kott le. Végül 1953 nyarán állították bíróság elé, és július 15-én akasztották fel. 
Most pedig háromrészes életrajzi krimisorozat készült róla, amit július 25-től vasárnaponként az Epic Drama csatorna sugároz majd Rillington Place címen, olyan neves színészekkel, mint pedig Tim Roth és Samantha Norton. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145024_auto_resized.jpg
origo.hu

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713552012
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713552012
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713552012
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713552012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145300_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lehet, hogy az idegen lények mégsem zöldek? Sokkoló, ami napvilágot látott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól