Aktuális

Horror Zalaegerszegen: halálra verte jótevőjét a kisgyerekes fiatal pár

Bors

Létrehozva: 2021.05.16.

A frissen szabadult férfi és párja kegyetlenül végzett azzal a férfivel, aki befogadta őket, még a házat is rágyújtották.

Forrás: Pexels.com

A páros férfi tagja már korábban sem volt ismeretlen a hatóságok előtt, ugyanis éppen börtönből szabadult. Miután kijött, a barátnőjével és közös, hét hónapos babájukkal együtt egy helyi férfihez költöztek, aki szívességből befogadta őket. 

Egy ideig semmi gond nem volt az együttéléssel, azonban az egyik napon, amikor a páros, a házigazda és a páros női tagjának húga együtt iszogattak, elszabadultak az indulatok: az 59 éves férfi vitatkozni kezdett a befogadottjaival, olyannyira, hogy a nő testvére a kisbabával inkább fedezékbe vonult az egyik szobába. Mikor az indulatok a tetőfokára hágtak, és már a házigazda is úgy gondolta, hogy inkább visszavonul, a páros teljesen begőzölt, a férfi után rohantak, és valósságal nekiestek:

először ököllel ütötték, aztán rúgták, és csépelték, ahol érték a férfit, még akkor is, amikor az már a földre zuhant, mi több, még a nyakára is ráléptek. 

A csecsemőt óvó, másik szobában rejtőzködő testvér végighallgatta a kínzást, és annyira megijedt, hogy azonnal tárcsázta a zsarukat, azonban a testvére a hívás közben váratlanul a szobába rohant, mire letette a telefont. Akkor sem engedték meg neki, hogy segítséget hívjon, amikor a fiatal nő már valósággal rimánkodott azért, hogy kihívhassa a mentőket. Ezért a lány elrohant a házból.

Nem sokkal később, mikor a páros rájött, hogy a férfit olyan brutálisan összeverték, hogy az meghalt a szobában, még akkor sem a hatóságokat hívták, hanem különböző ruhákat és rongyokat gyűjtöttek, amivel körbebástyázták áldozatukat, majd felgyújtották, és távoztak. 

Mégsem úszták meg borzalmas tettüket, a nő testvérét ugyanis nem hagyta nyugodni a lelkiismeret, személyesen ment be a rendőrségre feljelentést tenni. 

A gyilkos páros pénteken áll a Zalaegerszegi Törvényszék elé. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711630820
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711630820
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711630820
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány