Aktuális

Gyerekkínzó anya szülte az év első kisbabáját Csongrádon

G. J.

Létrehozva: 2019.01.11.

Hatalmas és nem épp kellemes meglepetés érte Csongrád polgármesterét. Miután felköszöntötte 2019 első csongrádi újszülöttjét, kiderült: a baba édesanyját nemrég ítélte el a bíróság, mert nevelt lányát ütötte-verte, hipóval öntötte le a fejét.

Forrás: Délmagyar

Január 6-án látta meg a napvilágot Csongrád első újszülöttje, Ferike, akit a helyi hagyományokhoz méltóan a kórházban keresett fel Bedő Tamás polgármester. A település első embere gratulált a szülőknek, majd az eseményről egy fotót is megosztott Facebook-oldalán. Ezután nem várt események kö­vetkeztek. 

Teljes erőből fejbe rúgta a kisiskolást

A csongrádi polgármester babaköszöntője alá felháborodott kommentek sokasága érkezett, rossz néven vették, hogy olyan anyát ünnepelnek, aki több rémséget is elkövetett nevelt gyerekével szemben.

Mónikát először 2014-ben ítélték el, mert éveken át tartó bántalmazás után úgy fejbe rúgta nevelt lányát, hogy két törülközőnyi vér folyt ki a kislány orrából. Ez volt az első alkalom, hogy a gyerek mert beszélni arról, mi történt vele. A gyermek nagymamája korábban a Délmagyarországnak azt nyilatkozta, hogy a gondok akkor kezdődtek, amikor az apa összeköltözött a mostohaanyával, aki két gyermeket vitt a kapcsolatba. 

– A kislány akkor hétéves volt, és egy Felgyőhöz közeli tanyán laktak. A kislány sokáig nem mondta el senkinek, miért van mindig tele kék-zöld foltokkal, karmolásokkal, így a hatóságok is tehetetlenek voltak – állította a nagymama.

Az apa nem neheztel brutális párjára

L. Mónika később sem fejezte be a kegyetlenkedést, a védőnő szerint többször hipóval öntötték le a kislány fejét – állítása szerint tetű ellen –, ami miatt csomókban hullott a haja, és olyan volt a gyerek fejbőre, mint egy bogár kitinpáncélja. A kislány elmondta a büntetőbírónak a meghallgatásán, hogy hajmosás közben többször úgy érezte, hogy a nevelőanyja a lavórba akarja fojtani. Előfordult, hogy a nyakánál fogva felemelte és a falhoz nyomta, és olyan is, hogy kirúgta alóla a széket, amikor evett.

A gyermek a nagyanyjához került, Mónikát pedig két évvel ezelőtt jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte a Szegedi Törvényszék. Úgy tűnik, párjával azóta is boldogan élnek. Az interneten a közös fotókon mosolyognak, és azóta össze is házasodtak. Úgy tűnik, az apa nem neheztel Mónikára tettéért, olyannyira, hogy közös gyerekük, K. Zsolt Ferike január 6-án, Csongrádon elsőként megszületett.

Csak utólag értesült róla, mit tett az anya

Bedő Tamás polgármester csak a babaköszöntés után értesült az asszony tettéről. 

– A városunkban hagyomány, hogy az év első csecsemőjét felköszöntjük a kórházban. A gesztus a babának szól, nem a szüleinek. Idén is ellátogattunk az első újszülötthöz, később tudtam meg, hogy ki az anya. Sajnáljuk a történteket, de az eset nem a városunkban történt és nem érkezett hozzánk bejelentés, hogy aggályos lenne a baba neveltetése. Hogy jó helyen van-e a családban, ennek eldöntése a hatóságok feladata – nyilatkozta a Borsnak a polgármester. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088822_auto_resized.png
origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711631714
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091056_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tüttő Kata: „Hálás vagyok Magyar Péternek!” (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711631714
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711631714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány