Aktuális

Gödi tragédia: Az öngyilkosságtól féltik barátai a vízbe fúlt Szabina párját - Folyamatosan vigyáznak rá

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.08.26.

Laky Zsuzsi férje, a ketrecharcos Dietz Gusztáv részt vett annak a férfinek a kimentésében, aki a 22 éves barátnőjével együt egy gumicsónakról esett a Dunába Gödnél. Levente túlélte a kalandot, Szabina viszont már csak holtan került elő másnap.

A 37 éves Levente és 15 évvel fiatalabb Szabina együtt élt, és már az esküvőt, illetve a babát tervezték. A szerelmesek hónapok óta eldöntötték, hogy az augusztusi hosszú hétvégén kirándulni mennek a barátaikkal. A jó időre való tekintettel Gödöt választották, ahol a Duna-parton vertek tábort. A pár időközben úgy döntött, hogy a férfi felfújható csónakjában vízre szállnak. Rosszul tették: mivel nem rendelkeztek kellő gyakorlattal, nem bírtak az erős örvényel, így felborultak. A közelben tartózkodók azonnal a segítségükre siettek. Köztük volt az ismert ketrecharcos, Dietz Gusztáv, Laky Zsuzsi szépségkirálynő férje is. Ő egy Facebook-kommentben osztotta meg gondolatait.

– Sajnos azóta sem sikerült még feldolgozni. Láttam még a kezét a lánynak, de csak a párját tudtam kihúzni a vízből! – írta a Gusztáv, aki aznap éppen Zsuzsi nélkül pihent a parton. Guszti mindehhez (más szavakkal) hozzátette, hogy a kimentett férfi állapota nem engedte, hogy Szabina keresésében részt vegyen.

Természetesen felkerestük a harcművészt, de csak a feleségét értük el.
Megerősítjük az információt, de bővebben nem szeretnénk a történtekről nyilatkozni. Az biztos, hogy Gusztit is nagyon megviselte a tragédia – mondta lapunknak szűkszavúan a szépségkirálynő.

Leventére folyamatosan vigyázni kell

Leventére a tragédia óta a volt menyasszonya, és az ő új vőlegénye vigyáz.

– Hiába próbálunk vele beszélni, csak mered maga elé – mondta a fiatal nő, aki szerint Szabinát és Leventét egymásnak teremtették.

– Szabina évek óta nem tartotta a kapcsolatot az édesanyjával, Levente pedig 16 évesen veszítette el a sajátját. Levi nagyon jó ember, de sosem tagadta, hogy néha a kelleténél egy picit többet ivott. A kirándulásunkon is sörözött, miközben szalonnát és kolbászt sütöttünk – magyarázta a férfi volt menyasszonya.

Levit egyelőre a rendőrség nem gyanúsítja semmivel, a tragédiát balesetként kezelik, de mi attól tartunk, hogy Levi a bánatában kárt tesz magában. Egy pillanatra sem hagyjuk egyedül.

Laky Zsuzsi családja nem először ját véletlenül tragédia helyszínén. Néhány héttel ezelőtt éppen a Balaton-parton, a bélatelepi strandon nyaraltak, amikor egy jászberényi testvérpár fulladt a vízbe.

– Arra lettünk figyelmesek, hogy négy mentőhajó köröz nem messze tőlünk, majd jön egy mentőhelikopter is. Éreztem, hogy nagy a baj. A gyerekeim is aggódva nézték a történeteket. Szörnyű volt ezt megélni, és látni azt, hogy milyen gyorsan múlhat el egy életmondta akkor a Borsnak a szépségkirálynő. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713533416
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713533416
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144206_auto_resized.jpg
vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713533416
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17125081_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713533416
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/lOoBmQLYXACs563EMIpVsBsKTv0EtkDBzA8KV6LibNE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0MTM1YWNiY2Y3YzRmNDFiNTYyNDIxNzdkNGI1YTIy.jpg
Család

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak