Aktuális

Gipszbe öntötték a móri mészáros fejét

D.P.

Létrehozva: 2018.02.23.

<p>Nagy Lászlót, a század legvéresebb magyar bűncselekményének elkövetőjét egyedülálló módszerrel próbálták azonosítani. Egy gipszből készített fantomszobor alapján keresték, miután megölt egy veszprémi postást. A Rendőrmúzeumba került a spéci szobor.</p>

Forrás: Bors

A szobor egyedül­álló a hazai kriminalisztika történetében. Sem a 2003-as postásgyilkosság előtt, sem azóta nem volt példa ilyen próbálkozásra – magyarázta a Borsnak Daka Béla nyugalmazott rendőr alezredes, a budapesti Rendőrmúzeum munkatársa. A szakértő szerint elképzelhető, hogy a Mosonyi utcában a héten kiállított szobor az egész világon is páratlan.

Az ország történetének eddigi legkegyetlenebb rablógyilkosságának, a 2002-ben történt mó­ri bank­rablásnak nyolc halálos áldozata volt. Először Kaiser Edét és Hajdú Lászlót ítélték el, de 2007-ben kiderült, hogy ebben az ügyben ártatlanok. Ekkor fogták el a tatabányai Nagy Lászlót, azonban nem a móri mészárlás, hanem egy veszprémi postás hi­degvérű meggyilkolása miatt.

A magát csak Fegyvermesternek nevező gyilkos nem ismerte be, hogy ő követte el a móri mészárlást, azonban valamennyi bizonyíték egyértelműen ellene szólt.

Nagy elfogása után ön­gyilkos lett a zárkájában. Előtte azonban írt egy börtönnaplót, amit titokban ki tudott juttatni a feleségének. A hátborzongató irományban állítólag további négy ember­ölést említ.

Weiszdorn Róbert, a móri mé­szárlás társtettese életfogytiglani börtönbüntetését tölti, legkorábban 2047-ben szabadulhat. Ránézésre az egyedülálló fantomszobor in­kább rá ha­sonlít, mint Nagyra. Weiszdornnak azonban semmi köze nem volt a postás megöléséhez.

Új személyleírási rendszer

Ötéves munka után megújult a magyar rendőrség személyleírási rendszere.

Az Alfonz biztosítja, hogy a lehető legnagyobb pontossággal, egységesen, minden részletre kiterjedően, könnyen kezelhető mó­don rögzítsék valakinek a tulajdonságait.

Dr. Anti Csaba László: A személyleírás címmel megjelent könyvének köszönhetően a módszer mostantól mindenki számára el­érhető. A könyvet szerdán mutatták be a Rendőrmú­zeumban.

         

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691113
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691113
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten