Aktuális

Gigantikus mellei megölhetik az asszony szexpartnerét

Bors

Létrehozva: 2014.07.13.

Egy brit asszony legnagyobb álma, hogy mellkisebbítő műtéten essen át. A hölgynek ugyanis olyan nagyra nőttek a keblei, hogy szeretkezni sem tud miattuk. A nő annyira kétségbe van esve, hogy azt sem tartja kizártnak, hogy egy illegálisa dolgozó doktorral végeztesse el a feladatot.

A 31 éves Anola Browne hét alkalommal kereste már fel háziorvosát, hogy utalja be mellkisebbítő műtétre, mert keblei tönkreteszik az életét – írja a The Sun. Az asszony elmondása szerint 13 éves kora óta keserítik meg mellei a mindennapjait.

Bár a férfiaknak nagyon bejönnek a dinnyeméretű testrészek Browne gyűlöli őket. A nő arról számolt be, hogy a mellek folyamatosan nőnek is, amitől egyre kövérebbnek és visszataszítóbbnak érzi magát.

Elmondása szerint keblei miatt nem szexelt már öt éve. - Nemcsak attól rettegek, hogy a férfiak meztelenül lássanak, de tényleg félek attól is, hogy az óriásokkal még meg is fojthatok valakit véletlenül. Pedig nagyon vágyom a szerelemre és egy férfira – mesélte szomorúan az asszony a riportereknek.

Browne még azt is elárulta, néha annyira kétségbeesik, hogy azon fantáziál, teljesen megszabadul a melleitől, levágatja őket. – Keményen dolgozom, egyedül tartom el a fiamat, fizetem az adót és képtelen vagyok felfogni, hogy lehet az, hogy az állam fizet nőknek mellnagyobbító műtétet, de nekem nem segítenek. Félek, hogy az lesz a vége, hogy felkeresek egy feketén dologozó orvost, csak hogy végre megszabaduljak tőlük.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713500113
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713500113
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713500113
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713500113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze