Aktuális

Kegyetlen kivégzés Árpádföldön: gépfegyveres profi végzett Sándorral, majd üzenetet írt a holttestére

Bors

Létrehozva: 2021.05.15.

Nem tudni, ki végezte ki Novák Sándor rézműves kisiparost, a lányát és a szomszédjukat. Az elkövető egy különleges fegyvert használt.

Forrás: SzabadFöld

Különös bűntény rázta fel 1993. január 13-án a XVI. kerületi Ákos utca lakóit. Egy máig ismeretlen fegyveres meggyilkolta Novák Sándor rézműves kisiparost, annak 17 éves lányát, Zitát és a pechére náluk tartózkodó szomszédasszonyt is.

Éppen tévét nézett

Este hét órakor a Simlis és szende című sorozatot adták a tévében, Novák épp ezt nézte, ez egyike volt ugyanis a ked­venceinek. Az ablakon valaki bekopogtatott, mire Novák felugrott, hogy ajtót nyisson. Az ajtóban egy alak várta hangtompítós fegyverével, tizenkét golyót eresztett belé – a gyilkos még akkor is tüzelt, amikor Novák már rég a földön feküdt. Lánya épp az emeleten porszí­vó­zott, amikor hallotta apja haláltusáját, a lépcsőhöz ro­hant, ám a gyilkos őt is kivégezte.

A kamaszlányt a mellén és a hasán is eltalálta a fegyveres, de még be tudott menekülni a szobájába. A gyilkos utánament, a halántékához tartotta a fegyvert, és tüzelt.

Ezután találta meg Tóth Lászlónét, aki hét golyót kapott.

nincs meg a tettes, az indíték sem biztos

Az eset lassan 30 éve történt, de a rendőrség a mai napig nem talált rá magyarázatot, hogy ki és miért követte el a gyilkosságot, még a fegyver típusában sem biztosak. A feltételezések szerint egy hangtompítós MGV 176 névre hallgató jugoszláv ismétlőfegyver volt a gyilkos eszköz, amilyet előtte csak egyszer használtak Magyarországon.

Az sem zárható ki, hogy bérgyilkosság történt, csak a gyilkos elvétette a címet. Sándor felesége szerint viszont a me­rénylet a férje ellen irányult, ugyanis a férfi az otthoni műhelyében több köteg, gumival átkötött ötezrest tartott, ami el is tűnt a gyilkosság után.

rejtélyes üzenet a holttesten

Az eset érdekessége, hogy a férfi holttestén az alábbi üzenet volt olvasható: „Így járnak azok a maffiafőnökök, akik nem hódolnak be a CCCP büntetőbrigádnak.” Ebből és a profi módszerekből pedig arra is következtetett a nyomozóhatóság, hogy a maffiának is köze volt az esethez, de Novák körül nem találtak semmi olyan gyanús körülményt, ami ezt igazolta volna.

Annyi bizonyos csak, hogy Nováknak Józsefvárosban, a kínai piac mögötti területen volt egy hatalmas piaca. Ez volt az úgynevezett Novák piac, amit még ma is ezen a néven emlegetnek. Egyes feltételezések szerint nem volt hajlandó védelmi pénzt fizetni az orosz maffiának, ezért halálnak halálával lakolt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727413
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092490_auto_resized.png
metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727413
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség