Aktuális

Friss: 17 évvel a borzalom után fogták el a fehérvári csecsemőgyilkos anyát

Bors

Létrehozva: 2015.10.06.

Napra pontosan 17 évvel az elkövetés után fogták el azt a nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte csecsemőjét. A nő már várta, hogy a bűne miatt cipelt terhétől megszabaduljon.

– Székesfehérváron, egy József utcai konténerben találtak halott újszülöttet 1998. október 1-jén – idézi a police.hu a Zsaru Magazinra hivatkozva Papi Koppány őrnagy, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának főnyomozójának szavait.

– A lánycsecsemő holtteste ágyneműbe és reklámszatyorba volt bugyolálva, szájába gyerekzoknit tömtek. Kollégáim kiterjedt adatgyűjtést folytattak, tucatszám hallgattak meg tanúkat, a lakosság segítségét kérve az ágyneműt több médiumban bemutatták. Voltak fogódzók a felderítésben. Az ágyneműben talált állatszőr alapján azt feltételeztük, hogy az elkövető házi kedvencet tart, az áldozat szájában talált gyerekzokni arra engedett következtetni, hogy kisgyermeket nevel – ennek ellenére kétséget kizáróan nem sikerült azonosítani az elkövetőt. Képbe került gyanúsítottként egy, a holttest megtalálásának közelében lakó fiatal nő, akiről a környezetében élők elmondták, hogy az eset időpontjában megváltoztak a szokásai, nem beszélgetett azokkal, akikkel korábban megtette, kutyája sétáltatása közben furcsán összefogta magán a kabátját, és mintha alkatában is változás állt volna be, őt azonban egy – nem a rendőrség által elrendelt – nőgyógyászati vizsgálat tisztázta.

A rendőrök fél év után kénytelenek voltak lezárni a nyomozást, de később új teóriákat állítottak fel. Csak egy célirányosan a közelmúltbéli terhességre irányuló nőgyógyászati vizsgálat állapíthatta volna meg egyértelműen, hogy a nyomozók látókörébe került nő szült-e a csecsemő megtalálása előtti időszakban. A rendőröknek volt DNS-mintája a feltételezett anyától, amit össze akartak vetni az első számú gyanúsított genetikai struktúrájával.

– Kollégáimmal október 1-jén felkerestük B. Katalint (34), és tájékoztattuk, milyen ügyben szeretnénk kihallgatni – mondta a Zsaru Magazinnak Győrfi Emese őrnagy, a főkapitányság vizsgálati osztályának helyettes vezetője.

– A fiatalasszony nem lepődött meg, nem kérdezett, beletörődő, együttműködő volt, viselkedése arra utalt, tudja, a játszma véget ért. Pár szóval vázoltam neki, hogy az egyre fejlődő technikai módszerekkel mind közelebb kerültünk a 17 évvel ezelőtti eset felgöngyölítéséhez. Megkérdeztem tőle, el akar-e mondani valamit. „Mit kaphatok én ezért?” – kérdezett vissza, majd részben beismerő vallomást tett. Elmondása szerint a baba születésekor nagyon megijedt, rossz döntést hozott, megbánta tettét, és azóta várta, hogy mikor derül ki sötét bűne. Akadnak még tisztázandó részletek az üggyel kapcsolatban: a nő vallomása nem minden ponton egyezik a szakértői véleményekkel alátámasztott megállapításainkkal. A székesfehérvári asszonyt emberölés bűntettével gyanúsítottuk meg, szabadlábon védekezik. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713447310
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121043_auto_resized.png
metropol.hu

Hátborzongató felvételt tett közzé a NASA: elképesztő, mit fotóztak a Hold előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141049_auto_resized.jpg
vg.hu

Pánikolnak a befektetők, 60 ezer dollár alá szakadt a bitcoin – ezt kell tudni az esésről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139382_auto_resized.jpg
ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140569_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán nem akar több csapást, Izrael viszont válasszal készül + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713447310
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713447310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713447310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140037_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül