Aktuális

Forrong az internet népe: durván megalázta az anyósa a kismamát

Címkék
szoptatfriss

Bors

Létrehozva: 2021.06.14.

Egészen felháborítóó dolog történt egy kismamával.

Valószínűleg nincs annál természetesebb, mint amikor egy édesanya megszoptatja újszülött csecsemőjét. Mégis sok anyát megszégyenítenek emiatt.

Ez történ azzal az édesanyával is, aki a Redditen osztotta meg, milyen borzalmat vágott a fejéhez az anyósa, csak azért, mert a saját otthonában szoptatni merte a kisbabáját.

Az asszonynak - akit egyébként elhagyott a gyerekei apja - két gyermeke van, egy 18 hónapos és egy 3 hetes, mindketten szopnak.

"A nagyobb naponta 5-6-szor eszik, a pici pedig 2-3 óránként. Így a mellem már nem az én tulajdonom. Nem vehetek fel olyan ruhát, ami nehezíti, hogy előkapjam a melleimet. Éppen ezért már melltartót sem tudok hordani" - kezdte a nő, aki azzal folytatta, hogy éppen a kisebb gyermekét szoptatta, amikor kopogtak. Azt gondolta, a párja érkezett meg, ezért nem teketóriázott, kinyitotta az ajtót.

"Sajnos nem ő volt, hanem a volt anyósom és a sógornőm. A gyerek annyira megijedt, hogy elkezdett sírni. Így a mellbimbóm ország-világ előtt látható lett."

Ami ezután következett, túlmegy minden határon.

"Az egykori anyósom becsmérlőn végigmért, majd annyit mondott, megérti, hogy a fia elhagyott engem, mert egy szajha vagyok. Bárki állhatott volna az ajtóban, és én megmutattam volna neki a melleimet. De ennyinél nem állt le. Ecsetelni kezdte, hogy akár gyerekek is láthattak volna, sőt, az autósok is és biztos karambol lett volna miattam".

A Reddit népe azonnal védelmébe vette az anyát és nagyon durván ekézni kezdték az anyóst. "Ha valakinek baja van azzal, hogy egy csecsemő szopik, az egy idióta perverz" - írta az egyikük.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085641_auto_resized.png
origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711695013
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092191_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - ilyenkor hol vagytok baloldali harcos amazonok? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711695013
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711695013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten