Aktuális

Fordulat: elmeorvosok kezében a soroksári gyilkos sorsa

Bors

Létrehozva: 2019.03.01.

Hosszú idő után hétfőn kirendelték az elmeorvosi vizsgálatot a soroksári futónő meggyilkolásával gyanúsított R. Szilveszter számára – tudta meg a Bors a férfi ügyvédjétől.

Ötévnyi nyomozás után a rendőrség tavaly bejelentette: elfogta az egész országot lázban tartó soroksári gyilkosság elkövetőjét. Ismeretes: Kardosné Gyurik Krisztinával 2013. szeptember 25-én bestiális kegyetlenséggel végzett gyilkosa. A kocogó nőt megkötözte, majd borzalmas sérüléseket okozva összeverte a férfi, végül megfojtotta áldozatát.

A tavaly elfogott R. Szilveszternél megtalálták Krisztina telefonját, és a helyszínen rögzített DNS-nyomok is egyezést mutatnak. A férfi ügyvédje eddig hiába várt elmeorvos szakértői vizsgálatra.

Az ehhez hasonló gyilkossági ügyekben szinte azonnal, a nyomozás kezdeti szakaszában el szokták rendelni a vizsgálatot, dr. Lichy József nem érti, hogy ebben az ügyben miért vártak vele ilyen sokáig. A védő szerint a vizsgálat perdöntő lehet, hiszen amennyiben védence valamilyen elmebetegségben szenved, az kizárná R. Szilveszter büntethetőségét. A vizsgálat hamarosan elkezdődik.

Úgy tudjuk: R. Szilveszter a mai napig nem tett vallomást és hazugságvizsgálatot sem rendeltek el. A férfi jelenleg az egyik fővárosi büntetés-végrehajtási intézetben van, ügyvédje szerint zárkózott, ismerősök, hozzátartozók nem látogatják őt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088429_auto_resized.png
origo.hu

Újabb poggyászkiárusítást hirdettek meg a ferihegyi repülőtéren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711707315
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089949_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711707315
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711707315
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek