Aktuális

Fontos bejelentéseket tett Novák Katalin: A harmadik oltásról is beszélt

MTI

Létrehozva: 2021.07.19.

Az 1-es típusú cukorbetegséggel élők helyzetét könnyítő, valamint a bölcsődék létesítését egyszerűsítő döntéseket is hozott hétfői ülésén a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter, az operatív törzs vezetője Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin az operatív törzs ülése után elmondta, az 1-es típusú cukorbetegséggel élőknek állami támogatással elérhető lesz egy új típusú inzulinpumpa augusztus 1-jétől. A pumpa automatikusan adagolja az inzulint, amikor megemelkedik a vércukorszint, általa megelőzhető nemcsak a magas, de az alacsony vércukorszint is - magyarázta.

Ismertetése szerint erre az újgenerációs pumpára a 18 év alattiak és a felsőoktatásban tanuló fiatalok 98 százalékos támogatást, míg a felnőttek 80 százalékos támogatást kapnak.

Ha valaki a szöveti cukor mérésre alkalmas szenzort használ és mellé igénybe venné ezt az új inzulinpumpát, mindkettő mellé megkapja az állami támogatást. Ráadásul a fennmaradó részt is tudja a közgyógyellátásból finanszírozni, azaz lényegében a gyerekeknek ingyenes lesz ez a legkorszerűbb technológia - részletezte.

‼️ Június 15-én állt fel a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs azért, hogy az élet újraindulásához...

Posted by Novák Katalin on Monday, July 19, 2021

Megjegyezte, a döntés mintegy kétmilliárd forintos költségvetési hatással jár.

A miniszter kitért arra, hogy a bölcsődéket érintő döntéseknél a cél az adminisztratív akadályok csökkentése és az, hogy ezek az intézmények hamarabb elkezdhessék a működésüket. Elmondta, a jövőben elkezdhet működni az a bölcsőde, ahol az egyik csoport elindulásához szükséges feltételek rendelkezésre állnak.

Hozzátette: a családi bölcsődékben hét- helyett nyolcfős csoportok is indulhatnak.

Szólt arról is, hogy a bölcsődék építésénél egyszerűsítették az eddig szükségesnél is részletesebb feltételeket.

A kulturális élet területén hozott döntésekről beszámoló Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója elmondta, hogy létrejött az Országgyűlés által nyár elején létrehozott Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriuma. Közölte, hogy a kuratóriumot ő vezeti, a döntéshozók tagnak jelölték ki Banai Péter Benőt, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkárát; Békés Márton történészt; Kelemen Lászlót, a Hagyományok Háza főigazgatóját és Závogyán Magdolnát, a Nemzeti Művelődési Intézet igazgatóját.

Közölte, addig is folyik a munka, amíg a bíróság hivatalosan bejegyzi az alapítványt. Hozzátette: július 1-jével 1,8 milliárd forinttal indult el a Kárpát-medence legnagyobb folyóirat-támogatási programja.

Demeter Szilárd beszámolt arról is, hogy hétfőn alakul meg az Petőfi Irodalmi Ügynökségen belül a könnyűzenei kollégium, amely a könnyűzenei támogatásokért felel majd. A szakemberek és nem a kuratórium dönt az egyes támogatási tételekről - mondta.

Közel kétmilliárd forintot osztanak ki nyílt pályázaton a magyar könnyűzenei élet szereplőinek és csaknem egymilliárd forint jut a könyvkultúrának - ismertette. Utóbbival kapcsolatban elmondta, a fordításokat is támogatni fogják, mivel abban bíznak, hogy a koronavírus negyedik hulláma nem viszi el a nemzetközi könyvvásárokat.

Elindulunk megint az exporttevékenység felé, szeretnénk eladni a magyar irodalmat és könnyűzenét - fogalmazott.

Novák Katalin azt mondta, Magyarországon is esélye van annak, hogy elsősorban a koronavírus delta variánsának köszönhetően növekszik a megbetegedések száma. Ez ellen az egyetlen megoldás az oltás - jelentette ki a miniszter, arra biztatva mindenkit, oltassa be magát.

Szerinte aki nincs beoltva, nagyobb veszélynek van kitéve, mint a járvány többi hullámakor, mert a delta variáns a korábbiakhoz képest fertőzőbb.

Megerősítette, hogy külön kampányt indítanak a 60 év felettiek beoltása érdekében.

Beszélt arról is, hogy a 16-18 éves korosztály közel 50 százalékát beoltották, de a 12-15 év közötti gyerekeknek csupán 13-14 százalék kapta meg a vakcinát. A szülők szabadon dönthetnek gyermekük beoltatásáról, a gyermekek kizárólag Pfizer-oltást kapnak.

Hozzátette: lehetővé teszik az iskolakezdést megelőző két napon, augusztus 30-án és 31-én a védőoltás felvételét az iskolákban. A politikus megjegyezte, hogy ő mind a három gyerekének beadatta az oltást.

Elmondta, Magyarország Európában elsőként biztosítja a harmadik oltás lehetőségét augusztus 1-jétől. Kérdésre válaszolva azt mondta,

a szakértők a heterológ oltási sort javasolják, vagyis harmadik oltásként más típusú vakcina beadását, mint az első kettő volt.

Közölte, az egészségügyben dolgozóknak kötelező lesz a koronavírus elleni védőoltás, hogy a betegek nagyobb biztonságban legyenek. Szerinte ez nem lesz nagy teher az egészségügyi dolgozóknak, mert már most is be van oltva a dolgozók 90 százaléka.

Beszámolt arról, hogy a jégkorong területén azt javasolják a kormánynak, hogy támogassa az akadémiai rendszer működését.

Novák Katalin megerősítette: a kormány támogatja, hogy a kistelepülések anyagi támogatást kapjanak a falunapok szervezéséhez.

Hozzátette: idén van Magyarországon az önkéntesség éve, ehhez a kezdeményezéshez 150 szervezet csatlakozott.

Kérdezték arról, hogy a Háttér Társaság szerint egyre több a melegek elleni támadás és szerinte ennek köze van-e a pedofiltörvényhez. Novák Katalin azt mondta, bízik abban, ahogy a múltban, úgy a jelenben sem jellemző az, hogy valakit a szexuális orientációja miatt megkülönböztetés ér. Magyarországon zéró tolerancia van minden szexuális orientáció miatti megkülönböztetéssel szemben - jelentette ki.

Kérdésre a miniszter elmondta, tervei szerint beoltatja magát harmadjára is a koronavírus ellen, első két oltásként a Sinopharm vakcináját kapta.

Sajtóhírekkel nem foglalkozik a kormány - mondta arra a kérdésre, hogy foglalkozik-e a kabinet a Pegasus nevű kémprogram ügyével.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713621910
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147292_auto_resized.jpg
hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143526_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713621910
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713621910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713621910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713621910
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban