Aktuális

Főmuzeológus lopta szét bosszúból a Nemzeti Múzeumot

B. B.

Létrehozva: 2020.01.29.

A működésképtelen biztonsági szkennert kijátszva közel 150 műtárgyat csempészett ki a Nemzeti Múzeum raktárából, majd adott el fű alatt egy nyugdíjas főmuzeológus. Az asszony mindent bevallott.

Lehajtott fejjel lépett a tárgyalóterembe B. Katalin, az a volt főmuzeológus, aki egy éven keresztül fosztogatta a Nemzeti Múzeum műtárgykészletét. Az asszony a raktárból csempészte ki a 30 millió forintos összértékű műtárgyakat, köztük szobrot, metszeteket és festményeket is, amelyeket ezután eladott egy belvárosi régiségboltnak – összesen 3,1 millió forintért. Katalin egy percig sem tagadott semmit.

– Amikor ezt elkövettem, jelentős hitelt vettem fel. Összesen négyet, ebből kettőt már visszafizettem. Nem mentségként mondom, de igenis vannak enyhítő körülmények. Az egyik a kapcsolatom a múzeummal – magyarázta a hölgy. Hozzátette: valójában nem is a hitel, hanem a munkaadójával való viszonya miatt döntött a műtárgycsempészet mellett. Korábban évtizedekig egy ujjal sem nyúlt a tárgyakhoz, sőt egy házeladás után több alkalommal ajándékozott rámaradt műtárgyakat a múzeumnak. Kezdetben pénzért adta, de később az értük kapott csekély összegről is lemondott. A sikkasztás mellett egy új főnök megjelenése után döntött. Mint mondta: ez az ember pokollá tette az életét.

– Valakire fókuszálnia kellett a gyűlöletét, ez a valaki sajnos én lettem. Elvette az internet-hozzáférésem, de még az asztalomat is – sorolta sérelmeit Katalin. A végső lökést az adta meg, hogy – állítása szerint – főnöke saját, fontos kiállításából is kirekesztette.

– Pontosan tudtam, mit csinálok, de olyan állapotban voltam, hogy már nem érdekelt. Igen, enyhítő körülménynek tartom, hogy a múzeum vétett ellenem – szögezte le határozottan az asszony. Hozzátette, hogy a tárgyak nagy részét ki sem tudta volna csempészni, ha az intézmény szkennere működőképes. A 30 millió forintos eszmei értékű tárgyak nagy részét azóta meglelték egy házkutatás során, azonban egy 600 ezer forint értékű Kádár-szobor továbbra is hiányzik, valahol a feketepiacon vagy egy gazdag gyűjtő markában lehet. Katalin végül felfüggesztett börtönt, és összesen közel 4 millió forintos pénzbüntetést kapott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147198_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713626712
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146601_auto_resized.png
hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147222_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713626712
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713626712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713626712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713626712
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban