Aktuális

Folytatódik a baloldali oltásellenes kampány: Gyurcsány most szobanövények beoltásával viccelődik

Címkék
közélet

Bors

Létrehozva: 2021.03.21.

Szaniszló Sándor XVIII. kerületi DK-s polgármester előbb több száz adag kínai Sinopharm-vakcináról akart lemondani, pedig rengetegen jelentkeztek volna rá a kerületben, majd elszólta magát és kiderült: Pestszentlőrinc az ország egyik legkevésbé átoltott része, péntekig mindössze hat százalék kapta meg a vakcinát, miközben az országos átlag több mint 15 százalék. Miután Szaniszló lebuktatta a baloldal gátlástalan oltásellenes kampányát, vezetőik azonnal hisztérikusan védeni kezdték. A legmegdöbbentőbb módon ezúttal is Gyurcsány Ferenc, aki szobanövények és háziállatok beoltásával próbált ízléstelenül és cinikusan viccelődni a harmadik hullám csúcsán. Nem véletlenül: miután Magyarország az Európai Unióban második az átoltottság tekintetében, a baloldal már mindent megpróbál, hogy lebeszélje az embereket az oltásról – írja az Origo.

Mint emlékezetes, Szaniszló Sándor csütörtökön a Facebookon szinte diadalmasan jelentette be, hogy több száz kínai vakcinát visszaad a kerület, mert nem volt rá jelentkező. A Gyurcsány-pártba néhány éve az MSZP-ből dezertált Szaniszló azonban elszámította magát: posztja alatt néhány óra alatt több százan felháborodottan jelezték, hogy őket senki nem kérdezte meg, pedig szívesen beoltatnák magukat.

Tömegfelháborodás a visszaküldött vakcinák miatt

Miután Szaniszló nemcsak magát, hanem a baloldal gátlástalan oltásellenes kampányát is lebuktatta, hatalmas felháborodás tört ki országszerte. A baloldali polgármester először azt próbálta hazudni, hogy ő korábban is az oltás mellett kampányolt, de erről hamar bebizonyosodott, hogy hazugság, egy korábbi kampánylevélben ugyanis kifejezetten csak a brüsszeli vakcinákra való jelentkezésre buzdítottak, arra, amiből alig érkezik. 

Ezt képviselték az országos politikusaik is: Varju László tavaly novemberben azt mondta, hogy ők csak az EU ajánlását tartják mérvadónak, és azt követelték, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett vakcinát használják fel a magyar orvosok. 

GYURCSÁNY POLGÁRMESTEREI FEBRUÁRBAN LEVELET IS ÍRTAK KÁSLER MIKLÓSNAK, AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERÉNEK, HOGY AZ ÁLTALUK VEZETETT KERÜLETEKBEN CSAK AZ EMA ÁLTAL JÓVÁHAGYOTT VAKCINÁVAL OLTSANAK - PEDIG TUDTÁK, HOGY EZ AZT JELENTENÉ, HOGY ALIG LESZ OLTÓANYAG. 

Céljuk az volt tehát, hogy az orosz és kínai vakcinával (utóbbival február 24-én kezdtek el oltani Magyarországon) ne olthassanak a DK vezette kerületekben, ezzel gyakorlatilag több tízezer ember életét veszélyeztették.

Az Origo Szaniszlót és a DK központi sajtóosztályát is megkereste az üggyel kapcsolatban, illetve azzal a kérdéssel, hogy a DK-s polgármesterek mennyi vakcinát küldtek vissza az oltási kampány kezdete óta. Válasz azóta sem érkezett.

Gátlástalan és cinikus kampány
A baloldali politikusok, miután Szaniszló lebuktatta őket, hisztérikusan védeni kezdték polgármesterüket és magukat. A legdurvább megjegyzést ezúttal is a baloldal vezére, Gyurcsány Ferenc tette.

Egészen döbbenetes, gátlástalan és cinikus módon azt írta: ha a kormánynak "csak fele olyan jól menne a tömeges oltás, mint a hazudozás, 
mára az összes háziállat és szobanövény is be lenne oltva a vírus ellen az egész országban 

Miközben tombol a világban a harmadik hullám, Magyarországon is a brit mutáns vírusvariáns terjed, amely sokkal több embert és sokkal súlyosabban betegít meg, 

GYURCSÁNY TELJESEN TUDATOSAN MÉG MINDIG MEGPRÓBÁLJA JELENTÉKTELENÍTENI A BETEGSÉGET ÉS ÍGY A VÉDEKEZÉST ÉS AZ OLTÁS SZEREPÉT IS. 

Az országos átlagnál jóval kevesebb oltást adtak be a kerületben
A 18. kerületi lakosok alig hat százaléka kapta meg eddig az első oltást - ezt maga Szaniszló Sándor ismerte el az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Az adat önmagáért beszél, hiszen az országos átlag 15 százalék felett van, így egyértelmű, hogy ez az orosz és kínai vakcina elleni hergelés eredménye lehet. Valószínű, hogy a 18. kerületi háziorvosok egy része a baloldal politikai fenyegetése miatt nem ajánlja fel a keleti vakcinákat.

A Demokratikus Koalíció elképesztő kampányt indított tavaly novemberben az orosz Szputnyik V vakcina ellen, összevissza hazudozva az oltóanyagról. Azonban amikor látták, hogy egyre több európai uniós ország érdeklődik a vakcina iránt - most már pl. vezető német politikusok is -, egyértelműen inkább a kínai vakcina ellen fordultak februárban, és mindent megtesznek azóta is azért, hogy minél több embert elbizonytalanítsanak az oltóanyaggal szemben.
A régi indexesek blogján megjelent propagandacikkben Szaniszló minden állítását minimális forráskritika nélkül tényként közölték. Szaniszló ebben az oltások elszállítása ellen felszólaló kerületi lakosokat "400-500 trollnak" nevezte, tehát így gondolkozik a DK-s polgármester a kerület lakóiról. Ezt megismételte az ATV Egyenes beszéd című műsorában is.

A saját polgármestere buktatta le a baloldal oltásellenes stratégiáját
Rendkívül kínos, ahogy a baloldali politikusok és propagandamédiájuk próbálja védeni a védhetetlent. Márpedig ebben a történetben egyértelműen kiderült, hogy a baloldal mindent megpróbál elkövetni annak érdekében, hogy az emberek bizonytalanok legyenek az orosz és kínai vakcinával kapcsolatban. Sőt, ha kell, egy polgármester még büszke is arra, hogy elszállíttat több száz adag vakcinát kerületéből, amire egyébként egyértelműen lett volna jelentkező.

Ne felejtsük el, ha a keleti vakcinák nem állnának rendelkezésre, akkor több mint 500 ezerrel kevesebb ember lenne beoltva Magyarországon. Ráadásul a következő hetekben újabb oltóanyagok fognak érkezni, miközben pl. Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter pénteken kijelentette: őszintén meg kell mondani az embereknek, hogy egész Európában nincs elég oltóanyag a harmadik hullám megállításához. Mondta ezt egy olyan országban, ahol politikai döntés nyomán sem orosz, sem kínai vakcina nem áll (még) rendelkezésre.
A baloldal oltásellenes stratégiájának Krekó Péter, a baloldali Political Capital elemzője adott nyomatékot még december végén, amikor ezt mondta: 

A tét magas. Ha aláásod az emberek hajlandóságát arra, hogy beoltassák magukat, akkor [Orbánnak] kell viselnie a következményeket. 
Gyurcsány és pártja, illetve a vele összefogó ellenzék azóta is e stratégia mentén támadja a kormányt és a keleti vakcinabeszerzéseket.

Nem szabad elfelejteni, hogy a DK két háziorvosa, Komáromi Zoltán és Kiss Csaba korábban többször felszólalt a keleti vakcinák ellen, sőt Kiss Csaba erdőkertesi háziorvos (korábbi LMP-s képviselőjelölt) meg is tagadta az oltások beadását. 

A DK "egészségügyi szakpolitikusa", Komáromi Zoltán hónapok óta próbál bizonytalanságot kelteni a keleti vakcinákkal szemben. Komáromi képes volt többek között olyat mondani, hogy a kínai Sinopharm dobozaiban kínai nyelvű szöveg van, így nem tudja megfelelően tájékoztatni pácienseit. Ehhez képest az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) honlapján magyar nyelven is megtalálható a szóban forgó oltóanyag betegtájékoztatója, ami Komáromi szerint "összetákolt" dokumentum. Ami viszont talán még megdöbbentőbb volt, amikor egy ATV-s beszélgetésben azt találta mondani, hogy a koronavírus okozta betegség jobb, mint némelyik vakcina.

A DK olyan petíciót is indított, mely szerint a kínai vakcinát be kell tiltani. Gyurcsány pedig január 17-i Facebook-bejegyzésében azt írta: jól teszed, ha csak olyan vakcinát használsz, amit engedélyeztek az EU-ban.

Rónai Sándor DK-s EP-képviselő február 10-én kijelentette az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén, hogy szerinte a vakcinák európai engedélyezési folyamata jobban átlátható és nyomon követhető, mint egyes uniós tagállamok vakcinabeszerzése esetében. 

SŐT, RÓNAI MAGYARORSZÁGGAL KAPCSOLATBAN AZT HAZUDTA, HOGY AZ ELŐBB ENGEDÉLYEZTE AZ OROSZ ÉS KÍNAI OLTÓANYAG ALKALMAZÁSÁT, MINTHOGY A VONATKOZÓ DOKUMENTÁCIÓT MEGISMERTE VOLNA. 

Természetesen a sunyi oltásellenes propagandát nem csak a DK folytatja, a Momentum újságírókat is fenyegető elnöke, Fekete-Győr András azzal "érvelt" korábban, hogy előbb a kormánytagok oltassák be magukat a kínai vakcinával, majd miután ezt megtette Orbán Viktor miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc azonnal kétségbe vonta ezt, természetesen bizonyíték nélkül.

Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő korábban nem értette, hogy a magyar kormány miért rendelt kínai vakcinát. A Jobbik sem akart lemaradni, korábbi DK-s politikusok színvonalán emberkísérletről beszélt az oltások kapcsán.

A politikusok mellett a baloldalhoz köthető holdudvar is oltásellenes hangulatkeltést folytatott. Az MSZP-közeli Publicus Intézet vezetője például potenciálisan veszélyesnek nevezte a kínai vakcinát, az ugyancsak főként baloldali megrendeléseket kapó Závecz Tibor pedig februárban arról beszélt, hogy a magyarok nem akarnak kínai oltóanyagot. 

EZEK UTÁN EGY HÓNAPPAL KÉSŐBB ZÁVECZ TIBOR BEJELENTETTE, HOGY Ő IS A KÍNAI VAKCINÁVAL OLTATTA BE MAGÁT, ÉS EKKOR MÁR NEM TAGADTA, HOGY MINDEN GOND NÉLKÜL ELFOGYNAK AZ ORSZÁGBA ÉRKEZETT KÍNAI VAKCINÁK. 

Akadályozzák az oltási munkát a baloldal vezette kerületek

Ahogy arról pénteken az Origo is beszámolt, számos bejelentés érkezett fővárosi háziorvosoktól arról, hogy 

A BALOLDALI VEZETÉSŰ KERÜLETEK NEM BIZTOSÍTANAK MUNKATÁRSAKAT A KORONAVÍRUS ELLENI OLTÁS MEGSZERVEZÉSÉHEZ 

Budapest Főváros Kormányhivatala tájékoztatása szerint, miközben az országos oltási munkacsoport hetekkel ezelőtt hivatalosan is kérte az önkormányzatokat, hogy adjanak a területükön működő háziorvosoknak segítséget azért, hogy minél gyorsabban és gördülékenyebben menjen az oltási folyamat.

A kormányhivatal állítása szerint sorra érkeznek a háziorvosi bejelentések a baloldali vezetésű fővárosi kerületektől (jellemzően a 4., 3., 11., 13., 7., 14., 19., 2. és a 9. kerületből) arról, hogy az érintett önkormányzatok válaszra sem méltatják a háziorvos igényét, vagy megígérték, hogy küldenek munkatársakat, de nem tették.

Hetente változtatják a véleményüket: hol lezárnának, hol nyitást követelnek

Az oltás és a védekezés elleni baloldali hergelés egyik legfőbb eleme, hogy mindig az érvényben lévő intézkedések ellenkezőjét követelik. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke február elsején például azt mondta: "Nyissuk újra Magyarországot! (....) Tolják ki a kijárási korlátozás kezdetét este 10 órára, ezzel együtt tegyék lehetővé az üzletek nyitvatartását este 9-ig, nyissák meg a szabadtéri vendéglátóhelyeket és teraszokat, nyissák meg a mozikat és színházakat, nyissák meg a hoteleket, szállodákat, szálláshelyeket".

Az MSZP vezetői is ugyanezt a pálfordulást követték el. január végén. Ujhelyi István még az érvényben lévő korlátozások feloldását követelte, majd március elején Tóth Bertalan azt, hogy korábban kellett volna szigorítani (nyilván akkor, amikor ők enyhíteni akartak).

Gyurcsány Ferenc pedig az utóbbi hetekben már egyenesen tagadni próbálta, hogy nyíltan a vakcina ellen hergelt. Ezért is volt kínos számára, hogy Szaniszló leleplezte őt, pártját és a teljes baloldalt is. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713535218
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144561_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kik állnak Magyar Péter mögött? Itt a lista azokról, akik támogatják a baloldal legújabb reménységét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713535218
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713535218
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713535218
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot