Aktuális

Bánatában hízott 144 kilósra Laura: egyetlen dolgot változtatott az étrendjén, hogy a súlya felét elveszítse

Bors

Létrehozva: 2021.06.17.

Laura Neil bámulatos átalakuláson ment keresztül.

Forrás: Northfoto

Szinte felismerhetetlen a régi képein a most 32 éves Laura Neil, aki 144 kilós volt, amikor rájött, valamit muszáj változtatnia az életmódján. Laura számára az volt a sokkoló pillanat, amikor viszontlátta magát a fényűző eljegyzési partiján készült fotókon, a látvány pedig szó szerint elborzasztotta. Úgy döntött, valamit muszáj kezdenie magával, az ugyanis, hogy menni is alig bír már a túlsúlytól, nem állapot. Ráadásul szeretett volna kisbabát is, az orvosok azonban azt mondták, amíg ennyi felesleg van rajta, ne is álmodjon róla.

Bánatában evett

A skót nő akkor kezdett drasztikusan hízni, amikor szeretett édesapja 2010-ben elhunyt, ő pedig a féktelen zabálásba menekült a fájdalom elől, és egészen természetes, hogy az étkezési szokásai megváltoztatása volt a kulcs a sikerhez is.

– Évekig nem készült rólam fotó, vagy ha készült is, én nem néztem meg. Aztán szembejött az a kép az eljegyzésről, és sírva fakadtam. Apu halála után chipsen, csokin és gyorséttermi kajákon éltem, depressziós voltam. Rákos volt, és bár azt mondták nekünk, pár hónapja még van hátra, nagyon gyorsan elragadta a halál és ezt képtelen voltam feldolgozni. Tulajdonképpen csak ócska ételt ettem és nem jártam el a barátaimmal sehová, mert féltem, ha idegenek látnak, kiröhögnek – mesélte Laura a Daily Recordnak, aki minden ócska ételt elhagyott a táplálkozásából és megfogadta,

csak házi készítésű ételt eszik.

Fogyással jött a baba is

Így is lett és miután az első évben leadott majdnem 90 kilót, teherbe is esett. Kislányával, a most ötéves Esmével visszaszedett ugyan jócskán, de már soha többet nem hagyta, hogy a súlya diktáljon, így ismét lefogyott.

A mai napig csak és kizárólag olyan ételt eszik, aminek ismeri az összetevőit, hiszen ő maga készítette. Száműzte az üveges tésztaszószokat, félkész termékeket és természetesen a gyorséttermi kajákat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713492018
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713492018
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713492018
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713492018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze