Aktuális

Fizetett szabadságot a menstruáló nőknek!

Bors

Létrehozva: 2016.03.03.

Már több országban lehetősége van azoknak a nőknek fizetett szabadságra menniük, akik nagyon görcsölnek a menstruáció alatt.

Most egy brit cég – amelynek főnöke nő – vezette be ezt az extra szabadságot, mert nem bírta nézni, hogy sok kollégája szinte összerogy a fájdalomtól azokon a napokon. A cégnél egyébként 31 ember dolgozik, ebből 7 férfi. A cég vezetője szintén érintett, és amikor ő ment ezért szabadságra, megértéssel találkozott. Állítása szerint mindenki – férfiak és nők is – örömmel fogadták a kezdeményezését. Szerinte kiszámítható a kollégák távolmaradása, és a munkahelyi légkörre is pozitív hatással van az extra szabadság.

Nem újkeletű, van már múltja

Japánban 1947-ben vezették be, ott leginkább azok a nők vették igénybe, akiknek a cégük nem tudott megfelelő higiéniai környezetet biztosítani, vagy a munkavállalónak nem volt le­hetősége a mosdót akkor felkeresni, amikor szüksége volt rá – például buszvezető esetén. A japánok viszont a menstruá­ciós szabadságot úgy vezették be, hogy minden cég maga dönthetett arról, hogy ez náluk havi hány napot jelentsen. A legtöbb esetben azonban nem vették ki az alkalmazottak, mert egyrészt az átlag­­életkor folyamatosan emelkedett, másrészt a karrieristák nem akartak távol maradni minden hónapban fixen, mert azt gondolták, hátráltatja az előrébb jutásukat. Tajvanon évi 3 nap jár, Indonéziában 2, Oroszországban pedig nem vezették be, mert szexista kezdeményezésnek kiáltották ki az emberjogi képviselők.

Rizikós

Hátulütője a szakemberek szerint az, hogy sok esetben az együtt dolgozó nők menstruációja egymáshoz idomul, így egyszerre annyian is képesek hiányozni, hogy ellehetetleníti a cégek működését. Indonéziában pedig arra is volt példa, hogy a munkahelyről hiányzó nők együtt plázáztak, nem pedig otthon melegítették a hasukat. A szakértők ugyanakkor hozzáteszik, nincs szükség bizonyításra, hiszen a feljegyzésekből egyértelműen kiderül, mikor kell megjönnie a nônek.

Enyingi Rita:

– Az is megoldás, ha nem tennének akkora terhet a nők vállára. Az a baj, hogy annyira sok feladat jut mindenkire, hogy egy valakinek a kiesése a többieknek okozna problémát.

Kocsis Andrea:

– Ezt támogatnám. Egy-egy ilyen nap mindenkinek jó lenne. Szerintem a férfiak is jobban járnának. Kevesebb lenne a feszültség. Csak az a kérdés, hogyan lehetne ezt ellenőrizni?

Szőke Emese:

– Inkább a dolgozók kiválasztásánál kéne figyelembe venni, hogy okozhat-e ez problémát a munkakörében. A meghallgatásoknál ennél sokkal intimebb kérdéseket is feltesznek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132436_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133821_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Schiffer: Nem csodálkoznék, ha Magyar Péter tündöklését Nagy Ervin miniszterelnök-jelöltsége követné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713255911
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Elég zavart és zaklatott" – édesanyja talált rá a titokzatos körülmények között eltűnt Lászlóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában