Aktuális

Fia miatt szenvedett horrorbalesetet az apa - sokkoló fotók (18+)

Bors

Létrehozva: 2014.03.27.

Jó mókának indult, de majdnem tragédiával végződött apa és fia versengése. John Dowling azon versenyezett a fiával, hogy melyikük ér le előbb egy lezárt sípályán, de elvesztette az egyensúlyát, és fejjel egy fémkerítésbe csapódott.

A 23 éves Rob Dowling versenyre hívta ki az apját a francia Alpokban: egy másnapi rendezvényre előkészített, lezárt sípályaszakaszon akarták összemérni, melyikük ér le gyorsabban a lejtőn.

Ám amikor a snowboardos fiú megelőzte sílécen száguldó 58 éves apját és keresztbe vágott előtte, az elveszítette az egyensúlyát és hatalmasat bukott, majd nagy sebességgel lefejelt egy fémkerítést.

Sisak sem volt rajta, így csak a vakszerencsének köszönhető, hogy nem lett még nagyobb baj. A férfinak hatalmas vágás éktelenkedett a homlokán és csurom vér volt, öntudatlan állapotban, helikopterrel vitték kórházba. Sebeit ötven öltéssel kellett összevarrni, ám akkora mázlija volt, hogy az agyát nem érte sérülés, és már három nappal később elhagyhatta a a kórházat.

A fiúnak szörnyű bűntudata volt, hogy miatta érte ilyen baleset az apját, írja a. Mivel fejkamerával felvette a történteket, a videót felrakta az internetre - ezt ide kattintva a Daily Mail oldalán megnézheti -, hogy mindenkit figyelmeztessen, milyen fontos a bukósisak viselése síeléskor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713574817
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713574817
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713574817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713574817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól