Aktuális

Fia is elhiszi, hogy apja több száz ufóval szexelt

Bors

Létrehozva: 2017.12.20.

Földönkívüli lény vette el a szüzességét, állítja a 74 éves David Huggins. Az áruházi húspultban dolgozó amerikai férfit elmondása szerint csaknem hét évtizede látogatják „lények”: nyolcéves volt, mikor szülei georgiai farmján megjelent az első tünemény. 

– Egy fánál játszottam, mikor meghallottam egy hangot: „David, mögötted”. Megfordultam, és ott állt egy szőrös fickó, hatalmas, gülü szemekkel. Azt hittem, egy mumus, és elfutottam – mondja el Huggins a történetéből készült, Love and Saucers című dokumentumfilmben. A látogatások gyarapodtak, s 17 éves korában tettlegességig is fajultak. Huggins állítja, egy nap megjelent előtte egy Crescent nevű női lény, s elvette a szüzességét.

– Az erdőben sétáltam, mikor megláttam egy női alakot egy fa tövében. Szexuálisan túlfűtött lettem, letoltam a nadrágomat, s hanyatt dőltem – idézte fel David.

Az eset ezután számtalanszor megismétlődött, s Huggins meggyőződése, hogy több száz gyermekük lehet. A való életben elvált Hugginsnak egyébként van egy embergyermeke is, a felnőtt Michael, aki sosem kérdőjelezte meg apja történeteit.

Huggins szeretne betekintést adni az élményeibe, így a földönkívüliekkel való találkozásait festményekben örökíti meg. Önmagát is a jelenetekre festi, mint kiszolgáltatott alakot. Képei helyszínéül legtöbbször az erdő szolgál, de Huggins elárulta, nem csak a Földön találkoznak: ő is járt már a földönkívüliek otthonában. 

A dokumentumfilmmel célja, hogy az emberek nyissanak a kényes kérdés felé, mert hiszi, több ezer vagy akár millió hozzá hasonló ember létezik a világon. A rendezővel közös vágyuk, hogy az emberek ne ítélkezzenek azok felett, akik földönkívüli élményeket éltek át.

– Nem azt akarom elérni, hogy az emberek higgyenek a földönkívüliekben, csak azt, hogy higgyenek Davidnek, higgyék el, hogy valóban tapasztalta – bizonygatta a rendező.

A Pentagonban is tudnak róluk?

Nyilvánosságra hoztak egy 2004-es felvételt, amint jól látható, hogy egy amerikai vadászgép San Diego közelében üldöz valamit. Ezt a felvételt eddig a Pentagon fennhatósága alatt működő ufókutató részleg őrizte. A felvételen lévő beszélgetéséből kiderül, hogy a pilóta a tárgyat először drónnak nézte, de miután a mozgásukat figyelte, maga is meglepődött az objektumokon. Később egy amerikai lapnak azt mondta, hogy: ez nem e világi jelenség volt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711630513
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089949_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711630513
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711630513
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány