Aktuális

Videóban mesélte el, hogy a férje meg fogja ölni: kínok közt vesztette életét a szexedző – 18+ Videó

Bors

Létrehozva: 2021.09.24.

<p>A féltékeny férj többször is fejbe szúrta a 25 éves Alexandra Mursalovát.</p>

Késsel többször fejbe szúrta, majd 40 méter magasból a mélybe dobta felesége holttestét a 24 éves Rustam Mursalov. A 25 éves korában meggyilkolt Alexandra Mursalova híres blogger és szexuálpszichológus volt hazájában, két kisgyermek maradt utána félárván. Alexandra az utóbbi hetekben többször is posztolt közösségi oldalain férje állítólagos fenyegetéseiről, amik közt szerepelt az is, hogy a férfi azt mondta, megöli, méghozzá késsel – írta a Daily Mail.

Hosszú idő óta veszekedtek

De a személyi edzőként dolgozó férj nem csak őt fenyegette, állítólag a gyerekekkel is végezni akart, majd öngyilkosságot elkövetni. Kapcsolatuk még tavasszal romlott meg, nyáron párterápián is részt vettek, de augusztusban a férfi ismét agresszívan kezdett viselkedni.

Alexandra a súlyos fenyegetések után összecsomagolt és elköltözött a gyerekekkel, de a férfi kiderítette az új címét és minden éjjel verte az ajtót, kiabált és fenyegetőzött. Azt egyelőre nem tudni, hogy Alexandra csak a követőivel osztotta meg, hogy férje meg akarja gyilkolni, vagy a hatóságoknak is szólt-e, hogy veszélyben érzi az életét. Mindenesetre közösségi oldalain megnyugtatta követőit, hogy ő aztán tudja, hogy kell megbirkózni egy ilyen helyzettel.

Posted by Alexandra Mursalova on Thursday, August 19, 2021

Ismerte a szabályokat, de magán nem tudott segíteni

– Ne feledjétek ti sem a szabályokat, amiket már többször elmondtam nektek. 1. tegyétek egyértelművé a határokat, mi az, amit veletek megtehet és mi az, amit nem a párotok. 2. Ha nem felel meg a feltételeiteknek, egyszerűen hagyjátok ott. 3. Ne kommunikáljatok a bántalmazóval, hiszen épp ez a célja az erőszakosságának – írta ki közösségi oldalára jó tanácsait a halála előtt pár nappal.

A fiatal anyuka azt is megosztotta a követőivel, hogy mindig a pénzen vitatkoznak, vagyis azon, hogy ő mennyit keres. Rustam állítólag többször is mondta neki, hogy válasszon: ő vagy a karrierje, de Alexandra nem akarta feladni az álmait.

nekeülni próbált, de aztán vallott

A szentpétervári férfi később bevallotta tettét, amit meg is indokolt: féltékeny volt az asszonyra. Ám közel sem azért, mert szexi volt, szexszel kapcsolatos témákkal foglalkozott, hanem pontosan azért, amit Alexandra is leírt, vagyis, azért, mert többet keresett nála. Alexandra párterapeutaként is dolgozott, úgy hirdette magát, hogy pszichológusként 15 perc alatt képes felmérni egy pár problémáit, 4 találkozással pedig meg is oldja azokat – valóban sok kuncsaftja volt.

Mursalov a gyilkosság után menekülni próbált, végül feladta magát a rendőrségen. Azt is bevallotta, hogy eltervezte a gyilkosságot, ami előtt a gyerekeket elvitte a rokonokhoz, hogy ne lássák a szörnyűséget. Szeptember 21-én várt Alexandrára, aki egy másik férfival érkezett. Rájuk támadt, mire a férfi elszaladt, ő pedig tízszer megszúrta a feleségét. Holttestét kidobta a 13. emeletről és utána hajította a véres kabátját is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten