Aktuális

Felrobbant egy családi ház: életét vesztette egy 2 éves kisfiú

Bors

Létrehozva: 2021.10.23.

Egy megrongált vezeték miatt több ház is a földdel vált egyenlővé. Az egyik otthonban életét vesztette egy ártatlan kisgyermek.

Borzalmas tragédiához riasztották a tűzoltókat és a mentősöket a lancashire-i Heyshambe. Egy váratlan gázrobbanás miatt két ház összeomlott, egy harmadik pedig súlyosan megrongálódott. 

A kétéves George Arthur Hinds a robbanás következtében meghalt, míg szülei, Vicky Studholme és Stephen Hinds, valamint egy másik férfi és nő kórházi kezelésre szorultak – áll a rendőrségi közleményben. 

A rendőrség azt is közölte, hogy a gázszakértők a robbanás okaként egy gázcsövet azonosítottak, amelyet a Mallowdale Avenue 20. szám alatt vágtak el. De hogy kik és miért rongálták meg a vezetéket, az egyelőre még kérdéses. 

– George szüleit lesújtotta a halála, és Heysham közösségét is nagyon megérintette az eset. Szeretném megköszönni a közösség segítségét a nyomozás során, valamint azoknak, akik már jelentkeztek információkkal. A nyomozás jelenleg is tart – közölte Jane Webb főfelügyelő.

A kétéves kisfiú halálát okozó házrobbanás ügyében a nyomozó rendőrség négy embert tartóztatott le, köztük kettőt emberölés gyanújával. Egy 44 éves férfit és egy 51 éves nőt gyilkossággal vádolnak, míg társaiknak, egy 54 és egy 47 éves férfinak lopás, rongálás és áramlopás miatt kell felelniük – írja a Mirror.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713615011
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713615011
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713615011
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713615011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713615011
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban