Aktuális

Pornózásról vallott a focista, Budapesten tanulta ki a szakmát - 18+

Bors

Létrehozva: 2021.10.22.

Egy korábbi labdarúgó úgy megtalálta a számításait, hogy pályamódosítása óta ő Anglia legjobban fizetett pornósa.

Az angol The Sun két korábbi labdarúgót vett górcsöve alá, akik meglehetősen jó döntést hoztak a "térfélváltással".

Danny Mountain, a "hegy"

A tinédzserként a southamptoni fociakadémián tanuló brit Danny abban a reményben állt pályára, hogy rövidesen olyan csapatok kapkodnak majd utána mint a Chelsea, a West Ham, vagy éppen a Tottenham.

A férfi 16 évesen súlyos térsérülést szenvedett, majd a focipálya után a tetőkön próbált helytállni, mint ács.

Mindez persze csak addig tartott, amíg az akkori barátnőjén keresztül meg nem ismerkedett egy pornóügynökkel. Habár a lányt nem villanyozta fel a lehetőség, Danny örömmel élt vele.

A szex részétől egy kicsit sem aggódtam, de alig tudtam megszólalni a kamerák előtt

– emlékszik vissza a ma 37 éves, legjobban fizetett brit "híresség".

Davide Iovinella, aki szintén hegy

Nem tudni, miért döntött így, mindenesetre az ASD Calcio Pomigliano akkoriban 24 éves játékosa is a "hegy" művésznevet választotta magának – igaz, ő Montana formában használja az elnevezést.

A több pénzre vágyó olasz fiatalember ráadásul akkora nagysággal kezdte a szakmát, mint maga Rocco Siffredi,

aki azonnal be is válogatta egyik készülő felnőtt filmjébe, ahol Davide sikeresen helyt is "állt". Az itáliai csődör ráadásul kishazánk fővárosában, Budapesten végezte el a "nagyság" akadémiáját.

Mivel az ember ilyenkor nem a partnerével bújik ágyba, muszáj stabilan teljesítenie

– említette meg Davide a szakma egyik nehézségét, hozzátéve: nem találja kizártnak, hogy egyszer újra a pályán rúgja majd a gólokat...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668619
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711668619
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668619
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079061_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tolvai Reni lufikkal jelentette be, özönlenek a jókívánságok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei