Aktuális

Felkavaró: Kétgyermekes apával végzett a tini, szörnyű dolog történt a férfi nagymamájával ez után

Bors

Létrehozva: 2021.08.29.

A 18 éves fiú egy harci tőrt vágott a 31 éves férfibe, akit 15 éves társa baseball ütővel vert félholtra.

Forrás: Twitter

A 18 éves Byron Pollock éppen akkor késelte meg a 31 esztendős Christopher Hewettet, míg a férfi testvére házához közeledett - írja a The Sun.

az utolsó találkozás

Mire a nő, Robyn Hewett február 12-én ajtót nyitott, fivére már sok vért veszített, és

mire sikerült bevonszolni őt a házba, annak padlóján lehelte ki a lelkét.

Az ügy egyik és talán legszomorúbb fintora, hogy a hír hallattán az elhunyt férfi nagyanyja 10 perccel később szintén szörnyet halt.

sittre megy a tini

Az akkoriban 17 éves Pollock esetében, aki végül pengét mártott Hewett testébe, fiatal kora ellenére felnőttként jártak el, melynek értelmében

a tinédzserre életfogytig tartó börtönbüntetés vár.

15 éves társa ügyében ejtették a gyilkosság vádját, ugyanakkor halált okozó testi sértéséért ugyancsak jelentős elmarasztalásra számíthat - mint az a nyomozás során kiderült, mindketten

alkoholt és marihuánát fogyasztottak szörnyűséges tettük elkövetése előtt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635913
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090496_auto_resized.jpg
life.hu

Új állatok érkeznek a fővárosi állatkertbe, a jegesmedvét viszont utoljára láthatjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091239_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635913
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány